Jó hírekkel szolgált Demjén Ferenc menedzsmentje a kórházba került 72 éves énekes állapotáról. Demjént agyvérzés gyanújával vitték be pénteken a szigetvári kórház intenzív osztályára. Kiderült, hogy enyhe lefolyású agyérgörcse volt. A gyógyulása érdekében orvosai altatták, és átszállították a Pécsi Idegtudományi Központba.
Az énekes menedzsmentje most a Facebookon számolt be, hogy Rózsi felébredt az altatásból:
Demjén Ferenc tegnap felébredt az altatásból, megkérdezte, hogy hol van, mit keres a kórházban. A sok szeretet, ami felé áradt, az a sok-sok ima is segített abban, hogy ez bekövetkezzen
– olvasható a bejegyzésben.
Demjén az év elején esett át csípőműtéten, és a rehabilitációja a vártnál lassabban halad, újra meg kell tanulnia járni. Korábban azt mondta, amilyen hamar csak lehet, szeretne színpadra állni, de hogy erre mikor kerül sor, azt még nem tudni.