nlc.hu
Itt & most

Ha beteg az orvos, leáll a súlyosan sérültek kezelése?

Hétvégén négyből három budapesti traumatológiai központ is bezárta kapuit a súlyos sérültek előtt. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha pont akkor történik mondjuk egy súlyos tömegkatasztrófa a fővárosban.

nlc - Itt & Most

Senkinek nem kívánjuk, hogy át kelljen élnie, hogy nem elég, hogy súlyos sérült hozzátartozójáért aggódik, még azért is könyörögnie kelljen, hogy fogadják őket valamelyik kórházban. Mégis, időről időre előfordul, hogy a mentők tanácstalanul köröznek a fővárosi ügyeleti helyek között: ez történt most hétvégén is.

Ezúttal az első hírek arról szóltak, hogy a Honvédkórház (MH Egészségügyi Központ) lemondta a szombati és vasárnapi traumatológiai ügyeletek egy részét, a többszörös, életveszélyes sérülést szenvedett betegeket így máshová kellett szállítani. Szinte hihetetlen, hogy pont azoknak nincs kikövezett útjuk, akiknél minden perc számít.

Milyen kórházakat vehetnek célba ilyen esetben a mentők? A Honvédon kívül három kiemelt baleseti centrum fogadhat súlyos sérülteket:

  • a Szent János Kórház,
  • a Péterfy Sándor Kórház-Rendelőintézet Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
  • és a Dél-Pesti Centrumkórház Merényi Gusztáv Kórház telephelye.

Igen ám, de a felsoroltak közül még két intézmény bejelentette, hogy nincs kapacitásuk: a Merényi intenzív ágyai szombat estére megteltek, ugyanaznap a Szent Jánosban pedig csaknem tíz sérült várakozott sürgős műtétre.

Ki kerül bajba, ha nincs ügyelet?

A három intézmény a hétvégén a politraumás, III. progresszivitási szintű esetek ellátását nem tudta vállalni: ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik többszörös sérülést szenvedtek el, melyek közül legalább egy életveszélyes. A Népszava szerint egy átlagos hétvégén harminc ilyen beteget szállítanak a mentők a baleseti centrumokba, amelyekben összesen ötvenkét ágy van az ellátásukra. Arról egyelőre nincs információ, hogy az előző szombaton és vasárnap hányan szenvedtek súlyos sérülést, de a szakemberek szerint az ellátás biztonságát mindenképp veszélyezteti, ha ennyi ügyeletlemondás van.

Hiánybetegségek?

Az állami kórházak problémáit a saját bőrünkön tapasztaljuk, vagy szerencsésebb esetben a médiában találkozunk velük. Tudjuk, hogy a kórházi dolgozók leterheltek és alulfizetettek, ennek ellenére – gyakran rémes körülmények között – segítenek, hiszen ez a hivatásuk. De mikor van az, amikor már ők is azt mondják, hogy inkább jelentsük be a teltházat, kapacitáshiányt, mert nem tudjuk felelősen ellátni azokat az elesetteket, akiknek a perc törtrésze alatt változott meg az élete egy szerencsétlenségben?  Az akut sérültek fogadásával, ellátásával kapcsolatos döntést a traumaközpontokban az ÁNTSZ szabályozása segíti: ahhoz, hogy a centrumok az előírásoknak megfelelően működhessenek, három teljes munkaidejű traumatológus szakorvosnak folyamatosan az osztályon kell lennie.

A Honvédkórház közleménye alapján náluk nincs orvoshiány, a hétvégi problémát a baleseti sebészek megbetegedése okozta. Kunetz Zsombor szerint viszont hiába az ország legnagyobb, kiemelt felszereltségű és felkészültségű kórháza a Honvéd, mégis súlyos humán- és anyagierőforrás-problémákkal küzd. Elmondása szerint január óta megcsappant a sürgősségi orvosaik száma: két szakorvos kilépett, ketten felmondási idejüket töltik, egy nyugdíjba ment, hárman pedig betegek. A probléma forrásai között kiemeli azt is, hogy egy új törvény értelmében az itteni dolgozók közalkalmazotti helyett honvédségi státuszba kerülnek, és ez csökkenti a munkahely vonzerejét – a maradókon viszont tovább nő a terhelés.

Emlékezetes, hogy a sürgősségi centrum egykori vezetője, Zacher Gábor szerint működésképtelenné válhat a kórház, az őt követő Burány Béla pedig elismerte, hogy kevés a dolgozó, és az eszközeik régiek. Az ATV híradója kiemelte, hogy más traumacentrummal előfordult már, hogy lemondta az ügyeletet, a Honvédra ez eddig nem volt jellemző. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, Dénes Tamás idejétmúltnak és kaotikusnak tartja a fővárosi betegellátást, a szuperkórházakra pedig még éveket kell várni.

Kiemelten kevés orvos

A három új centrumkórház visszatérő téma volt a hétvégi ügyeletbezárásokról szóló hírek kommentjeiben is: volt, aki bizakodó, míg mások szerint az új épületek nem fogják megoldani a rendszer problémáit, ráadásul aggályos, hogy lesz-e elég egészségügyi dolgozó bennük.

Az orvoshiány a traumatológia területén különösen érzékeny kérdés: a 2019. évi szakorvosképzés keretszámairól megjelent tájékoztató szerint az „Oxyológia és sürgősségi orvostan” országos szinten hiányszakmának számít. Nincs elég ortopédia-traumatológiára szakosodott orvos Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyékben, de ugyanez a helyzet a fővárosban is. A probléma nem újkeletű: már a Házipatika 2017-es cikkében is visszatérő hiányszakmaként szerepel a sürgősségi ellátás és traumatológia területe.

A Honvédkórház tavalyi botrányai (például az önként vállalt túlórák lemondása) után testvérlapunk, a 24.hu arról írt, hogy az intézmény esete egyáltalán nem egyedi, Novák Hunor akkor azt mondta, orosz rulett, hogy a sürgősségi osztályokra – többek között – bőrgyógyászokat, szemészeket, patológusokat osztanak be a létszámhiány miatt. De az is előfordul, hogy sürgősségi szakember egyáltalán nincs az osztályon, és a műszakokat rezidensek látják el.

Kérdés, mi a rosszabb: ha egy kórházi osztály a szakemberhiány ellenére üzemel tovább, vagy ha lemondják az ügyeletet? Nagy baj, ha egy orvos beteg, pláne, ha az egészségügyi rendszer is gyengélkedik: egyáltalán nem szerencsés, ha egy rendszer csak akkor működik, ha mindenki mindig a helyén van. Ráadásul hiányzás nem csak betegség miatt fordulhat elő: mi lesz így a nyári szabadságolások idején?

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top