Érdekes módon fejlődünk mi, a mostani 35–40 éves korosztály: dolgozunk, bulizunk, párkapcsolatba kezdünk, házasodunk, gyermeket vállalunk, azaz nagyjából ugyanúgy élünk, ahogyan a szüleink generációja – ám egy dolgot tekintve inkább a nagyszüleink és dédszüleink életét visszük tovább. A lakások árának emelkedése ugyanis igencsak szűkös lehetőséget ad egy családalapítás előtt álló pár számára, amennyiben nem minimum 30 év adóssággal szeretnék indítani közös életüket. Jobb híján tehát, ha megtehetik, a spórolást elsődleges szempontként előtérbe állítva inkább a szülőkhöz költöznek, és amint megszületnek az unokák, már a sok segítség is közrejátszik abban, hogy egyre jobb lehetőségnek tűnik a többgenerációs együttlakás.
De vajon milyen buktatói vannak a többgenerációs családok mindennapjainak? Milyen előnyökkel járhat a szülők és az unokák számára, ha vállaljuk az együttélést? És hogyan vélekedik a helyzetről a szakember?
Egyes számú konfliktusforrás: csak az egyikőtök szüleivel tudtok együtt lakni
Kívülről nézve teljesen evidens, hogy egyszerre csak egy helyen élhettek, és ha a leendő nagyszülők jól kijönnek egymással, mindenki üdvözölni fogja a tényt, hogy az ifjú pár spórolhat házasságuk első éveiben, és milyen jó, hogy nem albérletre kell kidobni a pénzt.
Csakhogy amikor minden vasárnap kötelező ebéd van a másik családnál, biztos ki fog bukni néhány keresetlen szó. Ha mentek, akkor tőled vagy párodtól azért, hogy miért ez a menetrend minden egyes vasárnap, és hogyan lehetne így egy spontán wellnessezős hétvégétek. Ha nem mentek, akkor a meg nem látogatott szülők részéről érkeznek a kérdések, és egy idő után jön a sértődés:
Mi kevesebbet érünk? Akkor költözzetek ide is pár évre! Ha megszületik az unoka, még ennyit sem jöttök majd? Mi lesz velünk öreg napjainkon – mikor raktok otthonba?
Nyilván az a legjobb megoldás, ha nem is hagyjátok, hogy idáig pörögjön a konfliktus, hanem nyíltan és őszintén kommunikálva már az összeköltözés előtt átbeszélitek ezeket a kérdéseket a szüleitekkel. Természetesen nem szükséges ennyire sarkítani, ha nem muszáj, de a legtöbb szülő úgy válik egyre érzékenyebbé, ahogy idősödik.
Számukra ezért igenis fontos, hogy kimondjátok ezeket a dolgokat, és biztosan vállaljátok, amit vállalni tudtok. Ha a munkátok miatt Budapesten laktok, a szüleid pedig Szegeden, akkor nyilván nem várják el, hogy minden egyes hétvégén órákat vonatozzatok oda-vissza, de ha csak 20-30 percre laktok egymástól, akkor talán egy-egy hétvégi ebéd vagy vacsora nem annyira megerőltető.
„Számomra rémálom volt együtt lakni az anyósomékkal. Folyton a szüleim sirámait hallgattuk, hogy miért csak egy héten egyszer megyünk, ha meg többször mentünk, akkor anyósom piszkálta a férjemet, hogy így nem tudunk pihenni, mindig csak a rohangálás. Ha pihentünk, akkor apuék jöttek inkább, de akkor meg arra ment el minden erőnk, hogy felkészüljünk a fogadásukra. A végére odáig jutottunk, hogy inkább saját lakást kerestünk, és mondhatom: nem bántuk meg. Azóta mindenkit egyformán havonta két-két alkalommal látunk, ha pedig ők akarnak jönni, a lakásunk mindig nyitva áll. Ha kicsit rendetlenül is, de szeretettel fogadjuk őket” – meséli nevetve Nóri, aki három év után keresett saját lakást férjével, nehogy odáig jussanak, hogy a váláson kezdjenek gondolkodni az áldatlan helyzet miatt.
Ha te vagy az, akinek a szüleihez mennétek
Fontos az is, hogy a párod ne érezze kényszernek, hogy minden alkalommal veled tartson. Időzítsd olykor úgy, hogy hétköznap este ugorj át a szüleidhez egy kávéra, vagy hazafelé menet segíts nekik a bevásárlásban, így nem válik merev szabállyá a vasárnapi ebéd, és hasznosan tudjátok tölteni a szüleiddel a hétköznapra időzített órákat is.
Jelenet az Anyám nyakán című filmből
Ha te vagy az, akinek a szüleinél laktok
Pároddal is beszélgess arról, hogy számára mennyire fontos olykor a saját családjával is időt tölteni, ráadásul anélkül, hogy fanyalognál, és éreztetnéd vele, hogy számodra mekkora teher minden alkalommal, hogy anyósod rántott csirkéjét és meggyes pitéjét eszed, hiába tényleg isteni finom amúgy.
A párod számára is plusz pihenés lehetne, ha otthon maradnátok, de mindenki ugyanúgy szereti a szüleit: ha te mindennap beszélhetsz velük, és személyesen eltölthetsz némi időt a társaságukban, akkor engedd meg neki is, hogy ez ugyanilyen természetes legyen egy héten egy alkalommal.
Ha nálatok laknak a „gyerekek”
Elég nekik a maguk baja és a mindennapok nehézségei, nem kellenek pluszban olyan kérdések, hogy „Ezen a vasárnapon is a Cilikééknél ebédeltek? Nem tudják megérteni, hogy a fiataloknak is szükségük van a pihenésre?” – De igen, meg tudják érteni, csak nekik meg a gyerekük érintésére, friss hírekre, közös időre és szeretetre van szükségük, amit a gyermekük valószínűleg boldogan „visz”, ha nem lelkiismeret-furdalással piszkálják őt heti szinten.
Ha ti várjátok haza minden héten a „gyerekeket”
Lesz olyan, hogy a „gyerek” pont akkor lesz beteg, akkor lesz csapatépítő hétvégéje, akkor lesz a párja náthás, vagy egyszerűen csak teljesen kizsigerelte a munka egész héten, és csupán arra vágyik, hogy ennyit mondj: „Nem baj, kicsim, majd jöttök jövő héten! Akkor is itt leszünk, és szeretettel várunk.” Meglátod, így legközelebb kétszer annyi időt töltenek majd veletek, és ti lesztek a jó fej, laza, megértő szülők. Ez a legjobb státusz!
Kettes számú konfliktusforrás: fenntartjátok a házat, de az ingatlan a nagyszülők tulajdona. Kinek a szabályai érvényesek a gyereknevelésben?
Ebben a kérdésben szakértőnk, Kozákné Standovár Sára klinikai gyermekpszichológus segítségét kértem.
„Elsőként az jutott eszembe, hogy milyen sok konfliktust rejthet ez magában. Mintha a generációk közt nagyobb távolság lenne napjainkban. Régen az autoritás, illetve a tisztelet többet jelentett, és jobban elfogadták az öregek tapasztalatait. A mai nevelési szemlélet és az önérvényesítő szülők kombinációja kevésbé engedi, vagy legalábbis nem veszi jó néven, ha beleszólnak valamibe. Márpedig ez az együttélés esetén kivédhetetlen.
Ebből természetesen napi konfliktusok következnek, amit a különböző generációk különböző módon oldanak meg. Megfelelő kommunikáció és a szerepek tisztázása mellett viszont nagy érték lehet, hogy együtt van a sok generáció.
Ha lehet tudni, hogy mi a szülő és mi a nagyszülő szerepe, és ebben együttműködés van, nem pedig rivalizáció és koalíciók, akkor pont a különbségek miatt tanulhat nagyobb együttműködést, elfogadást, tiszteletet a gyerek is. Nem mellékes az a szempont sem, hogy ez mekkora segítség lehet egy mai, minimum egy helyen dolgozó, vagy akár egyedülálló anyának. És ezt lehet viszonozni is: az idősebbeknek másfajta segítségek jönnek jól. Ezeket a szempontokat érdemes átgondolni mind a friss szülőknek, mind a nagyszülőknek.”
Tanács a szülőknek
A fenti, első kérdéshez hasonlóan itt is a nyílt, őszinte és megoldásközpontú kommunikációt ajánljuk, amelyben senki sem csak a maga igazát helyezi előtérbe. A döntés, hogy egy családként éltek, kihat a mindennapokra, a gyereknevelésre is, ezzel számolnotok kell akkor, amikor odaköltöztök.
Tanács a nagyszülőknek
Engedjétek a fiatalokat kicsit fejlődni, kipróbálni magukat, hibázni, és amikor tanácsért jönnek, akkor hallgassátok meg őket igazi figyelemmel. Nem kell mindig mindenre kész megoldást adni, olykor elegendő, ha csak jelen vagytok. Nem kell attól félnetek, hogy rátok innentől nem lesz szükség – sőt ha érzik, hogy lazák vagytok, mentesek minden elvárástól és ítélkezéstől, sokkal gyakrabban keresnek meg kérdésekkel, és valóban el is fogadják majd a javaslataitokat.
„Nekünk eleinte sok konfliktusunk volt, amikor hazaköltöztünk külföldről, és összeházasodtunk a párommal. Mivel saját lakásunk még nem volt, és gyűjtöttünk az önálló fészekre, jó döntésnek tűnt, hogy az első években anyukámékhoz költözzünk.
Csak hát addigra én is hozzászoktam, hogy önálló életet élek, saját háztartást vezetek, és a férjem is. Nehéz volt az összecsiszolódás a szüleimmel, mert ők még mindig ott tartottak, hogy hazaköltözött a kislányuk és az udvarlója.
Apu semmit nem hagyott a férjemnek megszerelni, anyu pedig folyton főzni akart ránk. Jólesett, amíg gondoskodásnak éreztem, de egy idő után meg kellett húznunk a határokat. Szerencsére jól sikerült az összecsiszolódás, és végül úgy döntöttünk, hogy maradunk. Apu azóta sem adja át a szerszámos ládát, de legalább együtt szerelnek a férjemmel. Az is nagy lépés!” – meséli Brigi, aki már nyolc éve él szüleivel egy házban.
Nehéz volt az összecsiszolódás a szüleimmel, mert ők még mindig ott tartottak, hogy hazaköltözött a kislányuk és az udvarlója
Hármas számú konfliktusforrás: hogyan tudtok kiszakadni a gyermek státuszból szüleitek szemében?
Talán ez a legnehezebb és legkényesebb pont minden lehetséges konfliktusforrás között – főleg azért, mert sok esetben csak akkor derül rá fény, amikor már bőven ott éltek. A szakember a következőképpen látja a kérdést:
„Ahol már úgy épül a ház, hogy majd a gyerekek ott maradhatnak az unokákkal, az lehet túlzottan erőszakos lépés: fontos, hogy felnőttként, önállóan tudjon dönteni a szülő és a párja arról, hogy maradni akarnak-e a nagyszülőknél.
Az biztos, hogy a kölcsönös tisztelet és a szerepek elfogadása lényeges, emellett azt is szem előtt kell tartani, hogy ne ragadjanak gyerekszerepben a szülők. Szerintem fontos, hogy a vélemények kinyilvánítása ne a másik megítélése legyen.
A vitás kérdésekben a szülőknek kell dönteni, ebben a gyerekek, vagyis unokák előtt nem szabad megkérdőjelezni őket, és nem szabad keresztbe tenni sem nekik „fű alatt” (például: ha nem mondod el anyának, kapsz egy csokit, vagy nálam filmezhetsz). Ez akkor is fontos, ha nem élnek együtt a generációk, ám az együttélés során sokkal több olyan helyzet van, amelyekben dönteni kell.
A vélemény kifejezése fontos, amikor a felnőttek maguk vannak, kell is rá energiát szánni. Meg kell hallgatni egymás érveit, de akkor is fontos elfogadni a szülő döntését, ha a beszélgetés ellenére nem változtat.”
Szerencsére erre is láthatunk jó példát Imitől, aki most már kétgyermekes, boldog apuka, és az anyósa az egyik legnagyobb segítség számukra:
„A feleségem szülei nagyon fiatalok, még mindketten javában dolgoztak, amikor megszületett a kislányunk, az ő első unokájuk. Rögtön segíteni szerettek volna, és jól is esett nekik a babázás és a gyereknevelés.
Amíg pici volt a lányom, nagy segítséget jelentett, hogy anyósom mindig ott volt, de aztán féltem, hogy mi történik, amikor a Mama nevelgeti Hannát… Az a jó, hogy mivel olyan fiatalok, meg lehetett velük beszélni, hogy mi milyen elveket követünk, és ők is partnerek voltak ebben. Persze egy-egy elhúzódó esti mese vagy vacsora utáni csokievés becsúszott, de annyi szerintem kell is.”
Mindhárom fenti kérdésen érdemes még a legelején, az összeköltözés előtt elgondolkodni, és nyílt, őszinte kommunikációval elejét venni a konfliktusoknak. Természetesen ha tarthatatlannak érzitek a helyzetet, mert annyira élesek az ellentétek, hasznosabb a spórolás helyett azt a szempontot előtérbe helyezni, hogy mi a legjobb nektek, az új családnak, és ha arra a következtetésre juttok, hogy az együttélés minden lenne, csak harmonikus nem, akkor jobb inkább a saját lakást választani. Annyit semmi nem ér, mint a kettőtök, majd hármótok nyugalma – és higgyétek el, jobb nem utólag, fájdalmas tapasztalatok után leszűrni ezt a tanulságot.
