nlc.hu
Egyéb
Eszti és Szabi

Eszti és Szabi
















Eszti Szabi
SMS szám: 06-30-010204  












































 Hány éves vagy?


27


30


Milyen jegybe tartozol?


ikrek

 mérleg

Mivel foglalkozol? 


 pszichológus

 területi vezető

Merre laksz? 


 Budapest

 Szombathely

Mivel töltöd a szabadidődet?


tengerimalacok, pszichológia, emberek


zene mindenekelőtt, autók, órák


Hogyan ismerkedtetek meg?


Vásárlás közben éreztem, hogy valaki néz, körülnéztem, megkerestem, ki az. Találkozott a tekintetünk. Ezután a bevásárlókocsikkal úgy “manővereztünk” a sorok közt, hogy újra és újra találkozzunk. A pénztárnál kiprovokáltam, hogy odajöjjön, beszélgettünk. Elkérte a telefonszámom. Két nap múlva találkoztunk, két hétig jártunk együtt, majd szakítottunk és barátok lettünk. Egy év múlva újra “próbálkoztunk”, akkor három napig voltunk együtt… 🙂 Újra barátok lettünk, majd fél év múlva rájöttem, hogy ő az az ember, aki minden hibámmal együtt elfogad és szeret, aki mindig minden helyzetben mellettem áll. Idén februárban volt két éve, hogy együtt vagyunk, aug. 2-án lesz az esküvőnk. Persze ez csak az egyszerűsített verzió, ennél a valóságban sokkal bonyolultabb volt… :-)))


Vásárlás közben a sajtpultnál állva észrevettem egy fekete hajú lányt. Néztem. Majd ő is észrevett. Cikáztunk a sorok közt. Majd a pénztáraknál előre ment, hogy beszélhessünk. Ekkor kicsit megtréfáltam (Részletek személyesen! :-)) Majd odamentem hozzá, és beszélgettünk. Elkértem a telefonszámát, és két nap múlva felhívtam. Ő azt hitte, hogy nem fogom hívni. Randiztunk. Fehér liliomot vettem az első randira. (Azóta is évfordulókon ilyen virágot adok) Két hétig együtt jártunk, majd barátok lettünk. Kb. egy év múlva újra megpróbáltuk, ami 3 napig “sikerült”. Majd ismét barátok lettünk. Fél év múlva pedig rájöttünk, hogy mégiscsak jó lesz nekünk együtt. És jó is….. már több, mint 2 éve.


Mit szeretsz benne leginkább?


A türelmét, az őszinteségét, hogy szavak nélkül is ért engem. Ő a “másik felem”, ketten együtt alkotjuk az egészet.


Túl kevés a hely, hogy itt mind felsoroljam. Csak annyit tudok mondani, hogy ő a legjobb ember az életemben, és senki nem érhet a nyomába.


Mi volt a legemlékezetesebb ajándék, amit tőle kaptál?


Nem tudnék egyet kiemelni, minden alkalommal különleges és emlékezetes ajándékokat adott nekem, hatalmas szervezkedést és titkolózást követően… (pl. naptár a közös fotóinkból)


Tavaly előtt karácsonykor kaptam egy szép karórát. Mert nagyon szeretem az órákat, és régóta vágytam ilyenre.


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


  Kattints a képekre a nagyméretű változatokhoz!














 


 


 


 


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top