- Apukádnak van testvére?
- Van. De nem beszélnek egymással.
Mióta csak az eszemet tudom, így van ez: apám és a bátyja azon túl, hogy nem beszélnek egymással, úgy élnek napról napra, mintha a másik nem is létezne. Sőt! Apám a rosszabb pillanataiban még ki is jelenti, hogy neki nincs is testvére. Ma már nem lázadok ellene, nem akarom rábeszélni, hogy igenis béküljenek ki, hogy kezdjék elölről. Nem teszem, mert tudom, hogy teljesen fölösleges.
Elfogadom, hogy ez van, és kész, közben szép lassan elfelejtem azt a másik gyerekkoromat, aminek állandó szereplője volt a nagybátyám, a nagynéném és a két unokabátyám, és amire amúgy is csak a sírós-vicces sztorikból és az elmondásokból emlékszem.
Hogy az elvesztett bátyját illetően mi zajlik le apu lelkében, fogalmam sincs. Magától csak ritkán beszél róla, akkor is főleg unásig ismételt családi sztorikat, ha pedig valaki csak úgy szóba hozza, esetleg kérdez róla, rendre begurul. Szóval a családi béke érdekében inkább mind úgy teszünk, mintha a bátyja nem létezne, sőt inkább úgy, mintha sosem létezett volna.
Apuval ellentétben Sheri McGregor nem tesz úgy, mintha a fia sosem létezett volna. De hasonlóan hozzá, beletörődött abba, hogy minden bizonnyal örökre elveszítette őt. Mint azt az Elle-nek elmondta, hiába volt Dannel sokáig tipikus anya-fia kapcsolatuk rengeteg közös hobbival és közös élménnyel, egy fordulópontot – egész pontosan a fia esküvőjét – követően örökre eltávolodtak egymástól. És ehhez még csak tányérdobálós vita vagy kiabálásig fajuló veszekedés sem kellett.
Sheri a lapnak elmondta, bár fia már azután kezdett megváltozni, hogy megismerkedett azzal a lánnyal, akit később feleségül vett, a változás sokáig se neki, se a férjének nem tűnt fel. Csak az esküvő közeledtével döbbentek rá, mekkora szakadék keletkezett köztük, mikor Sheri arról faggatta Dant telefonon, hogy fel van-e készülve arra, hogy elkötelezze magát.
„A kérdésemre nevetve válaszolta, hogy egész biztos magában, tudja, hogy jó döntés az esküvő, nem is érti, miért kérdezem. A beszélgetés végén még nevetgéltünk, viccelődtünk, és úgy tettük le, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Akkor derült ki, hogy semmi sincs rendben, mikor Dan néhány nappal később újra telefonált.”
Bár nem emlékszik a beszélgetés minden mondatára, Sheri a Yahoo-nak felidézte, Dan aznap az anya-fia kapcsolatukhoz képest teljesen kimérten és tényszerűen közölte, hogy se a jegyese, se ő nem jönnek a próbavacsorára, leginkább azért, mert Sheri néhány héttel korábban barátságtalanul viselkedett a menyasszonnyal a lánybúcsúján. „Nem jutottam szóhoz. Borzasztóan fájtak Dan vádjai, amik ráadásul nem is voltak igazak, ám arra hiába vártam, hogy Dan erre magától rájöjjön: úgy tűnt, magában elkönyvelte, hogy én vagyok a gonosz, és ehhez tartotta magát a továbbiakban.”
A szülők ezután nem vehettek részt az esküvőn, és sokáig semmit sem hallottak a fiukról, azt az egy telefonhívást leszámítva, mikor közölte velük, hogy új munkát kapott, és a feleségével kiköltöznek abból a lakásból, amit eddig Sheriék fizettek nekik. „Az első hat hónapban azt se tudtam, merre vagyok arccal előre: meghíztam, alig aludtam, és mikor végre sikerült elaludnom, akkor is rémálmaim voltak. Az első karácsony Dan nélkül különösen nehéz volt: aznap este csak feküdtem az ágyban, és zokogtam.”
Sherinek ezután még hetek kellettek, hogy beletörődjön a helyzetbe. „Rájöttem, hogy minden energiámat és könnyemet egy olyan emberre pazarolom, aki nem akar engem” – mondta, majd hozzátette, a felismerést követően elhatározta, hogy visszaszerzi az irányítást az élete felett. Évek teltek el, mire Sheri megbékélt azzal a helyzettel, hogy fiáról évente legfeljebb egyszer-kétszer hall, vagy még akkor se. „Be kellett látnom, hogy Dan döntése, miszerint megtagadja a saját családját, nem engem minősít. Jó anya vagyok. Jó ember. És a családom továbbra is egy boldog és jó család” – jelenti ki Sheri, aki az elmúlt években számtalan olyan megjegyzést kapott más szülőktől, hogy ők „a helyében bizony minden tőlük telhetőt megtettek volna, és sosem mondanának le a gyerekükről, pláne nem ilyen könnyen.”
Sheri azt mondja, megérti az érzéseiket, de ezzel együtt úgy gondolja, néha az egyetlen jó döntés, ha a szülő elfogadja gyermeke döntését. „Szeretem a fiamat, és csakis a legjobbakat kívánom neki az életében. Ezzel együtt én is számítok. Az én érzéseim is fontosak. Ezért döntöttem úgy, hogy elengedem a »miérteket« és a »mi lett volna ha«-kat és továbblépek, hogy a döntése után is teljes életet élhessek.”
Nyitókép: Facebook/Sheri McGregor
