“Radics Cintia vagyok, 4/b osztályos. Családommal egy otthonban lakunk, szegények vagyunk. Nagyon szeretem a lovakat és a pónikat. Sokszor rajzolok lovakat, sajnos igazival még sohasem találkoztam” – ezt írta egy budapesti kislány a Nők Lapja Café 33 kívánság felhívására. Olyan gyerekeket kerestünk, akiknek van egy álmuk, de a családjuknak nem áll módjában teljesíteni. Cintia vágya az volt, hogy kipróbálhassa a lovaglást. Hozzátette még: hozna a lovardából egy patkót, hátha szerencsét hoz, és akkor majd “biztos lesz saját szobája”.
Mikor meglátogattuk, akkor ugyanis a kislány egyetlen szobában élt öccsével, édesapjával és várandós anyukájával – mintegy tíz négyzetméteren osztoztak egy családok számára fenntartott intézményben.
A kislány kérése meghatotta egyik olvasónkat, Berki Ottíliát, aki így írt nekünk: “Magam is imádom az állatokat, kutyákat, lovakat, köztük élem az életem jó részét. Szívesen vendégül látom Cintiát a lovardában Budapesten, megismerkedhet közelről a lovakkal, a lovas élettel, szeretgetheti a paripákat testközelből, természetesen lovagolhat is, sőt elmehetünk együtt legeltetni, ha van kedve hozzá.”
Ottília Németországban él, és nem tudott hazajönni az alkalmas időpontban, így végül “lovas barátnői”, Szentes Éva, Nagy Adrienn és Nikolett Giczei lettek az angyalok, és besegített a Történelmi Lovastúra Egyesület is.
Reggel 8-ra elmentek Ciniáért – aki időközben a családjával kiköltözött már a családotthonból egy kőbányai albérletbe –, elvitték Kelenvölgybe, ahol a lovarda található. Először barátkozott a lovakkal, elmagyarázták neki a lovardában és lovak közelében betartandó szabályokat, mivel a lovazás “veszélyes üzem”. Aztán “befogták” dolgozni: lovakat fürdettek, lovat pucoltak, lovat hoztak-vittek a legelőről az istállóba, többek között az ő lovát, Mesét, akin később lovagolt. Először szőrén megülve lépegetett Popeyen, a nagy pónin, aztán jött egy igazi, komoly, egyórás futószáras oktatás Mesén. A lovaglás végén rendeltek egy hatalmas pizzát, elmentek fagyizni, aztán délután almát gyűjtött a többiekkel a lovaknak, vendég gyerekeket vitt ki póniztatni, és még a bértartott kis csikót is szeretgethette. Egészen estig tartott a program, amikor a lovak etetése után vitték őt haza, hullafáradtan, de annál boldogabban.
“Azt hiszem, a mellékelt fotók is bizonyítják, hogy tényleg felejthetetlen élménnyel gazdagodott a kislány – írta nekünk Ottília –, és néhány igazi, csajos lovas regénnyel, hogy ha hiányoznának neki a lovak, csak bele kell lapoznia a könyvekbe, és újra köztük lehet. Persze a lovarda kapuja ezek után is bármikor nyitva áll előtte, szeretettel várják, várom én is, ha hazajutok egyszer!”
