Tenner Anna több éve működtet állatmenhelyet, ő a Lelenc Kutyamentő Egyesület alapítója. Évek óta küzd gerincproblémával, és másfél évvel ezelőtt le is bénult. Nemrég derült ki, hogy a hosszú rehabilitáció ellenére sem tud többé lábra állni, így azonban második emeleti lakásának foglya lett.
Ráadásul most sok mindent nem ér el a lakásban a kerekesszékéből, így akadálymentesíteni kell otthonát. El is kezdték a munkát, egyelőre azonban nincs szakember, aki befejezze. A kutyás közösség most ebben szeretne segíteni neki, csakhogy nem találnak olyan csapatot, amely belátható időn belül el tudná vállalni a munkát – számolt be az RTL Híradója.
Van jó hír is: az állatbarátok egyetlen nap alatt összeadták a pénzt egy olyan emelőszékre, amivel Anna képes elhagyni második emeleti lakását. Most még az akadálymentesítéshez keresik a megoldást a Facebookon.
Anna kommunikációs szakemberként dolgozik a menhely működtetése mellett. Mindkét munkát folytatni szeretné, bár a menhelyre ritkábban jut ki, de segítőire folyamatosan számíthat az ottani kutyák ellátásában.