nlc.hu
Család
Segített meghalni végstádiumos feleségének, börtönbe mehet

Segített meghalni végstádiumos feleségének, börtönbe mehet

A férfi tartotta a pisztolyt, emberölésért felel.

Kevin Conners felesége már nem bírta tovább, daganatos betegségtől szenvedett, nem volt esélye a gyógyulásra, meg akart halni.

A hatvankét éves Lori Conners a férfi elmondása szerint arra kérte, segítsen a fejéhez tartani a fegyvert – annyira gyenge volt, és attól is félt, hogy meghátrál –, és majd ő meghúzza a ravaszt. Férje segített.

Kevin Connerst egy évvel az eset után letartóztatták, ötvenezer dollár óvadék ellenében engedték szabadlábra a tárgyalásáig.

A férfi azt állítja, hogy feleségét végstádiumú rákkal diagnosztizálták, kemoterápiát kapott, amitől nagyon rosszul volt. Fájdalmait és rosszulléteit súlyosbította Lyme-kórja, ezért döntött úgy, nem akar tovább élni.

A pár ekkor kezdett utánanézni, mely államokban legális az eutanázia. Vermontba akartak menni, de kiderült, Lorin nem tudnak segíteni, mert nem annak az államnak a lakosa.

Connecticutban is benyújtottak már korábban törvényjavaslatot az orvosi eutanáziára, ám nem fogadták el.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét a 116-123 hívószámon.

 

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top