Száz éve született Louis de Funès

Csődbe ment első házasság

A franciák legnagyobb komikusát spanyol arisztokratacsaládba dobta le a gólya száz évvel ezelőtt, 1914. július 31-én. Apja Carlos Luis de Funès de Galarza ügyvéd, akiből később gyémántműves lett, anyja, a spanyolországi portugál családból származó Léonor Soto Reguera, háztartásbeli volt. Gyermekkora békésen és viszonylagos gondtalanságban telt, nem volt eminens tanuló, de rossz sem.

A Fufu becenévre hallgató Louis-nak különös érzéke volt a rajzhoz, a zenéhez és a komédiához, és bár több nyelven beszélt, a tanulás kevésbé érdekelte. A sportokban sem jeleskedett, de az iskolai színjátszókörben annál inkább. Itt mutatta meg elsőként a humorát, amivel később bárkit meg tudott nevettetni, a lányokat is. Ezzel ellensúlyozta alacsony termetét, és futottak is utána a nők. Egyik, egy bizonyos Germaine Louise Elodie Carroyer be is lopta magát Funès szívébe, és 1936. április 27-én összeházasodtak Saint-Étienne-ben. Egy év múlva, július 12-én megszületett közös gyermekük, Daniel Charles Louis.

A második világháború borzalmai elkerülték Funès-t, ugyanis súlyos hátfájdalmai miatt nem sorozták be, de ez idő alatt a házassága tönkrement: míg ő Párizsban dolgozott, a felesége odahaza, vidéken nevelte gyermeküket, és túl kevésszer találkoztak ahhoz, hogy együtt maradjanak. Ráadásul Funès szerelmes lett Jeanne Augustine Barthélémybe, az író, Guy de Maupassant unokahúgába. Ebből a házasságból két fia született: Patrick Charles 1944-ben, aki később radiológus, illetve 1949-ben Olivier Pierre, aki pilóta lett.

Jeanne de Maupassant, Luis de Funes, és jobb oldalon fia Olivier de Funes

És akkor megismertük Lütyőt

Míg a magánéletben megtalálta a boldogságot, addig szakmai életében nem volt túl sikeres. Egyre-másra bocsátották el állásaiból, leginkább azért, mert állandóan megnevettette a kollégáit, és nem haladt a munka. Végül Párizs vörös lámpás negyedében lett bárzongorista. Mindeközben imádta a mozit, vágyott a vászonra, azonban csak kisebb epizódszerepeket kapott filmekben. Végül abban a bárban figyeltek fel rá, ahol zongorázott, és több kisebb színházi munkára leszerződtették. Ez némi anyagi biztonságot is hozott neki és családjának. 

Az ötvenes években végre beindult a filmes karrierje. Az ötlábú birkában olyan nagy színészekkel dolgozott együtt, mint Fernandel vagy Arnoul. 1958-ban jött az áttörés, a Horgász a pácban. Itt Funès egy szimpatikus vadorzót játszik, akit mindenki szeret. Az igazi sikert a híres Csendőr-sorozat jelentette, melynek első darabját, a Saint Tropez-i csendőrt, 1964-ben forgatta le. Kis idő múlva újabb sikert könyvelhetett el magának a Fantomas Juve felügyelőjeként. Jobbnál jobb filmekben szerepelt, aztán kasszát robbantott az Ez a kis kiruccanás című mozival, mely minden idők legnagyobb francia kasszasikere lett 17 millió nézővel.

Apám a komikus

Első házasságából született fia, Daniel, aki maga is színész lett, így fogalmazott apjával kapcsolatban: “Sokszor kérdezem magamban, hogy mi a magyarázata apám hihetetlenül nagy és állandó sikerének. Részben feltétlenül az, hogy a nézőket mindig meg tudta nevettetni. Másrészt az ember, mint olyan, mindig a látósugarában maradt. A nap minden egyes szakában, bárhol járt is, noteszlapokra jegyezte fel azoknak az embereknek a viselkedését, mozdulatait és allűrjeit, akiket látott, őket utánozta.”

“Apánk mellett az élet kiszámíthatatlan volt, és elragadó”

Ő maga azonban nem érezte jól magát szupersztárként. “Sokáig vártam, hogy a piramis csúcsára fölülhessek, de most, hogy a tetején ülök, meg kell mondjam, nem túl jó itt, mert a piramis vége hegyes és szúr” – mondta pályája csúcsán. Pedig egy világ rajongott a filmjeiért és érte, a fiai is imádták. Patrick és Olivier így írtak a könyvükben apjukról: “Apánk mellett az élet kiszámíthatatlan volt, és elragadó. Nem mondható sem szokványosnak, sem szomorúnak. Azt a mítoszt, hogy a komikus színész hazajövet elveszti humorát, és magára ölti a nyomasztó mélabú maszkját, a mi otthonunkban soha nem tapasztaltuk. Louis de Funès az életben éppoly mulatságos volt, mint a filmvásznon, még ha nem is ugyanazokat az eszközöket használta. Apám egyébként mindenekelőtt a hivatásának élt, és egész pályafutása alatt folyamatosan csiszolta színészi játékát.”

“Az volt a legnagyobb vágya, hogy ebben a túlságosan is szomorú világban olyan filmeket készítsen, amelyeken együtt tudnak nevetni a gyerekek és szüleik”

A hetvenes években inkább színpadon szerepelt, mint kamerák előtt, de azért forgatott, például a híres Jákob rabbi kalandjait, amely nemzetközi sikert hozott neki. Még Hollywood is a lábai előtt hevert, de neki esze ágában sem volt otthagyni Franciaországot. Miért is tette volna? Magánélete szépen alakult, fiai sikereket értek el szakmájukban, ő maga pedig szabadidejében kertészkedett felesége Loire környéki kastélyának parkjában. Louis de Funès a valóságban ugyanis egyre inkább kifinomult lélekké és szentimentalizmusra hajlamos emberé vált. Szenvedélye a rózsakertje volt, egy szép piros-sárga rózsa 30 éve az ő nevét viseli…

Ekkortájt egy rádiós beszélgetéssorozat készült barátaival és vele. Kiderült róla, hogy már nem csak a munka utáni hajsza kötötte le minden idejét, hanem egyre több időt és figyelmet fordított a rászorulókra. A clermont-i plébános, Maurice atya így beszélt jó barátjáról a rádióban: “Gyakran beszélt nekem a szakmájáról és a munkatársairól. Azt mondta, színészként az volt a legnagyobb vágya, hogy ebben a túlságosan is szomorú világban olyan filmeket készítsen, amelyeken együtt tudnak nevetni a gyerekek és szüleik. Azt hiszem, ez az ő ars poeticája.”

Funès bármennyire is szerette a kertjét, szívesen szentelte idejét másik nagy szerelmének, a teátrumnak. 1975 márciusában a sok-sok színházi munka miatt szívinfarktust kapott, és már nem tudott színpadra állni, szervezete nem bírta az előadásokkal járó fizikai megerőltetést. Filmes pályafutása szintén veszélybe került, mivel a biztosítók nem voltak hajlandók vállalni egy újabb forgatás költségeit. Aztán mégis… Állandó orvosi felügyelet mellett még leforgatta a Szárnyát vagy a combját, majd a Csendőr-sorozat utolsó részét 1982-ben. 1983. január 27-én újabb szívrohamot kapott, és ezúttal nem élte túl.