Egy délelőtt Madzag főttmarhahús-szagot érzett. A szag a nagy házból, a konyhából áradt. Madzag tudta, hogy ilyenkor könnyen hozzájuthat egy-egy ízes falathoz. Iparkodott hát, feltartott orral, fürge lábakkal, egyenesen a konyhaajtóhoz.
A tornácon egy szürke szőrgombolyagban megbotlott. A szürke szőrgombolyag négy lábra állt. Nyávogott, és szembefordult Madzaggal. Nagy zöld szeme és hosszú bajusza volt. Madzag még sosem találkozott ilyen bajszos állattal, de mindenesetre barátságosan köszöntötte:
– Szervusz, kis rokon!
A zöld szemű felborzolta a szőrét, és mérgesen morrant:
– Krrr, mörr, mirrr! Ostoba kutya! Rokona vagy a lompos farkasnak, de nem nekem!
Azzal kinyújtotta hosszú karmát, és Madzag orra felé kapott.
– Na, mit csinálsz? – hátrált előle Madzag.
– Ijesztgetlek, ha éppen tudni akarod! Hogy mindig emlékezz rám, Mircire, a tigriscsíkos kismacskára.
Madzag először félt egy kicsit. Majd kárörvendően felkiáltott:
– De csúnya hosszú farkad van!
Mirci ámulva hagyta abba mutatványait.
– Még hogy csúnya? A világ legszebb kismacskája vagyok! Ilyen csodálatos zöld szeme, fényes szőre és rózsaszín tappancsa senkinek sincs. Nem is beszélve a farkamról, ami egyenesen páratlan!
Madzag hitetlenkedve pislogott.
– Semmi különöset nem látok rajtad.
– Mégis így van. Ezt már abból is lehet látni, hogy engem szeret a gazda.
– Hazudós! – haragudott meg a kiskutya. – Engem szeret!
– Engem szeret! – borzolta fel szőrét Mirci. – Mindig megsimogat.
– Engem is megsimogat. Még a fülemet is megvakarja. Bizony!
– Engem a szobába is beenged. Bizony! – folytatta Mirci.
Madzag elszomorodott. Mert a gazdasszony nem szerette, ha a kutyák sáros lábbal bemászkálnak a tiszta padlóra. Bizonytalanul folytatta:
– Engem is beengedne, ha megkérném.
A kismacska tovább dicsekedett:
– Én a székre is felülhetek! Bizony! A gazda kislánya mellé. Bizony!
– Nem igaz! – vakkantott Madzag. – Engem szeret a gazda!
– Engem szeret, engem szeret! – hajtogatta Mirci.
– Mert én egerészek is.
– Mit csinálsz? – csodálkozott Madzag.
– E-ge-ré-szek. Ha én nem lennék, és nem fognék egeret, az egerek elszaporodnának: a földön is egerek mászkálnának, a széken is egerek mászkálnának, az edényekben is mindenütt egerek mászkálnának. Az egész ház nem is állna egyébből, csak millió futkározó egérből.
Madzag hitetlenkedve mondta:
– Nem hiszem! Ha te nem lennél, az ember kitalálna az egerek ellen valami mást. Az ember okos.
– Kitalálna? – kurjantott a kismacska. – Akkor a házőrzésre is kitalálna.
Madzag ettől a lehetőségtől úgy megijedt, hogy haragosan ugatni kezdett, és Mircit felkergette a tornácra. Mirci onnan nyávogott Madzagra, Madzag a földről ugatott fel Mircire. A veszekedést a gazdasszony hívó szava szakította félbe:
– Mirci! Madzag! Gyertek gyorsan! Itt a finom ebéd!
Mikor a két kis állat enni kezdett, mind a kettőt megsimogatta.
– Ó, de aranyosak vagytok! Nagyon szeretlek mind a kettőtöket!
Mirci engedékenyen tolta Madzag elé a cicatálat.
– Kóstold meg!
Madzag odatolta Mirci elé a kutyatálat. És békésen ettek tovább. Mirci a kutyatálból, Madzag
a cicatálból. Így kezdődött Madzag és Mirci barátsága.
Varga Katalin Madzag és cimborái című könyvét Damó István illusztrálta
