nlc.hu
Otthon
Szoknyából blúz 15 perc alatt

Szoknyából blúz 15 perc alatt

Unod a szoknyád? Csinálj belőle blúzt! Furcsának vagy bonyolultnak hangzik? Bloggerünk bebizonyítja, hogy nem az!

Évszakváltás, dobozolás – a kettő nálunk egyet jelent, de ennél jobb alkalom nincs is a ruhatár átmazsolázására. A terhességek (értsd: fogyás, hízás) elég komoly hatással bírnak lenni nemcsak a ruhatárunkra, de a stílusunkra is, én viszont örök reménykedő vagyok bizonyos darabok esetében. Így miközben könnyű szívvel váltam meg néhány 4-5 éve pihenő darabtól, nyitottam egy “Átalakítjuk” címkéjű dobozt, amit most nyár elején elkezdtem feldolgozni. Az első projektek egyike elég jól sikerült: a szoknyából 15 perc alatt lett blúz, minimális varrással.

Turkálás következtében került a birtokomba egy indiai szoknya. Azt már akkor biztosan tudtam, hogy nem szoknyaként fogom használni, a színe és anyaga tetszett meg: könnyű volt, vidám, kedélyes és optimista, bár lássuk be, kicsit hosszabb a kelleténél. Anyaga selyem, tipikusan nyári, lágy esésű darab. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nyáron a felsők mindig nagyobb gondot okoznak, mint a szoknyák, nadrágok s a többi, így nem tartott sokáig “fejre állítani” a szoknyát, és meglátni benne a potenciális ujj nélküli, csónaknyakú blúzt.

Ebből:

Szoknyából blúz 15 perc alatt

ez lett:

Szoknyából blúz 15 perc alatt

Hogy hogyan? Tudd meg az Időtetrisz blogról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top