Ez egy szerelmi Bermuda-háromszög. Mert ez nem egy sima Pitagorasz-féle egyszerű képlettel kiszámítható háromszög… ez az a háromszög, amiből bár megszállottan keressük a kiutat, nekem egyre távolabbi és megfoghatatlanabb a vészkijárat zöld embere, ami eddig fényesen világított, és erősítette bennem annak az érzését, hogy ha nem jó, ha fáj, bármikor távozhatok.
Most már szerelmes vagyok. Most már nehezemre esik kiszállni ebből, és nem is akarok. 10 év… kerek 10 év ismeretség van a hátunk mögött.
Egymás melletti faluban nőttünk fel, jól ismerjük a másik történetét, ha más nem, a bandában elkottyintott titkokból és sztorikból. Soha nem néztünk egymásra úgy, mint egy férfi és egy nő, akik végigvizslatják egymás minden porcikáját, hogy megállapítsák, vajon biológiai órájuk robban-e tőle.
Valószínűleg kismilliószor sétáltunk el egymás mellett. Aztán egy nap, egy szörnyű és gyászos esemény miatt egy peronra keveredtünk a buszpályaudvaron. A buszon a “mégis csak ismerem, nem lehetek bunkó” indoktól vezérelve lehuppantam mellé.