Sokak számára a sajttorta kedvenc része az olvasztott vajból és összetört kekszből összegyűrt alap. Ez ugyanis ízben és főleg állagban nagyon sokat hozzátesz a krémes sajttortához. De kreatívkodhatunk a torta dekorálásával is: eper, áfonya, lime szeletek, szinte bármilyen gyümölcs jól mutat a fehér felületen. A kekszes alap mellett, persze a krémsajt a legfontosabb és elmaradhatatlan összetevője, a többi mind változtatható: citroml, joghurt, mogyoróvaj, de még mogyorókrém is kerülhet bele.
Citromos-fehér csokis sajttorta
Hozzávalók:
- 120 g zabkeksz
- 60 g olvasztott vaj
- 60 g fehér csokoládé
- 30 g tejszín
- 250 g natúr krémsajt
- 50 g cukor
- 1 tojás
- 1 ek. friss citromlé
Elkészítés:
- A kekszet összetörjük, és bekeverjük az olvasztott vajjal, majd egy 16 cm-es sütőpapírral kibélelt tortaforma aljába nyomkodjuk kézzel, vagy a kanál hátuljával. Fél órára tegyük hűtőszekrénybe.
- A tejszínt és a feldarabolt fehér csokoládét olvasszuk meg vízgőz fölött, majd hagyjuk kihűlni.
- Adjuk hozzá a krémsajtot, a cukrot és a citromlevet, keverjük el alaposan, legvégül pedig jöhet a tojás.
- A sajtkrémes masszát öntsük a kihűlt kekszes alapra, majd 220 fokon süssük 20 percig és ezt követően 110 fokon egy órát.