nlc.hu
Baba
Újabb gondok a nyári óvodában

Újabb gondok a nyári óvodában

Tegnap ott tartottunk, hogy az óvodai ügyelet negyedik napjának reggelén kislányom sírva ment el. Majd a következő nap…

Szombaton, a délutáni alvás után beütött a krach. Kislányom, aki nagyon szeret aludni és mindig jó alvó volt, ordító sírással ébredt. Azt kiabálta: “Anya, anya!” – és panaszolta, hogy nagyon fáj a hasa. Kérdezgettem, hol fáj, mutatta. Nem tudtam, mi baja lehet, de olyan hangosan üvöltött, hogy kétségbeesésemben még az örökbecsű Spockot is felütöttem a hasfájás résznél, és végigkérdeztem tőle minden tünetet, de semmit sem találtam. Egy idő után a fájdalom görcsössé vált, így nagyon ordító és kissé ordító szakaszok kezdték váltogatni egymást. Férjemmel eszünkbe jutott, hogy feszültség, idegesség is lehet az oka a dolognak, így aztán elkezdtük az óvodáról kérdezgetni kislányunkat. Talált, süllyedt.

Újabb gondok a nyári óvodában

Elmondta, hogy egész nap egyedül van, mert kisfiam a barátjával játszik, és őt elküldi, a többi gyermek meg ismeretlen számára, és az óvónéni sem igazán törődik vele. Nagyjából másfél órán keresztül sírt, annyira megsajnáltam, hogy megígértem neki, hogy amíg nem rendeződik vissza a helyzet (azaz szeptember 1.), addig nem kell oviba mennie. Tudtam, hogy ezzel saját magamnak teremtek egy igen nehéz, fárasztó nyarat, de nem bírtam volna tovább járatni őt semmiképp sem. Kislányom nagyon megörült, és bár lassan megnyugodott, de még sokáig szipogva járt-kelt a lakásban. Ennyire mély nyomot hagyott benne az óvodai ügyeleten töltött négy nap…

A teljes cikket a Nő Feleség Anya blogon találod, mint ahogy a történet előzményeit is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top