nlc.hu
Sztárok
Újabb betegséggel küzd Havas Henrik

Újabb betegséggel küzd Havas Henrik

Havas Henrik világéletében a maximalizmusáról volt híres, s ez bizony az évek múltával sem változott. Mint megtudtam: az ismert műsorvezető egyszerre dolgozik egy könyvön és két forgatókönyvön.

Havas Henriket telefonon értem utol – az ország tanár ura és családja épp az olasz tengerparton időzött beszélgetésünk idején. “A lányommal, a férjével, az ő gyerekeikkel – az ötéves Petivel és a kilencéves Zsófival –, valamint a feleségemmel keltünk útra, egy hetet töltünk el az olaszoknál. Tavalyelőtt még két hetet pihentünk ugyanitt, de a tizedik napon rájöttünk, hogy az ideális vakáció egy hétig tart, tovább nem bírjuk” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Havas Henrik, hozzátéve: most épp arról próbálja meggyőzni a családtagjait, hogy – a tengerparti pihenés után – a hegyek között is töltsenek el néhány napot.

A műsorvezető ezt követően azt is megosztotta velem, hogy milyen kisebb kellemetlenség érte a minap. “Most kicsit bajban vagyok, mert azt hittem, hogy már elkészültem Az első számú közellenség címet viselő könyvemmel, de a titkárnőm tegnap szembesített azzal, hogy még százoldalnyi történet pihen a laptopon. Teljesen kiment a fejemből, nem is értem, hogy feledkezhettem meg róla – mondjuk tény és való, hogy a gengszterrel készített beszélgetés (mely a könyv alapját adja) majd’ harmincórányi felvételt jelent, így aztán nem csoda, hogy bizonyos részekre nem emlékszem kristálytisztán.”

Egy biztos: feladatokból nem szenved hiányt, a könyv mellett két filmforgatókönyvre van megrendelésre. “Két filmről van szó, az egyiknek már megvan a producere – annyit elmondhatok, hogy egy világhírű rendezőről van szó, de hogy ki ő pontosan, arról egyelőre nem szeretnék beszélni. A másik forgatókönyvvel még vacakolok, már vagy négyszer újraírtam, de még mindig nem vagyok teljesen elégedett magammal.

A rák szövődményeként cukorbeteg lett

Már az elején mondtam: maximalista a tanár úr. Természetesen arra is kíváncsi voltam, hogy szolgál jelenleg az egészsége, hiszen – mint ismeretes – korábban fel kellett vennie a harcot a vastagbélrákkal.Teljesen jól vagyok, épp most beszélgettünk a feleségemmel arról, hogy nemsokára két éve lesz annak, hogy megoperáltak. Egészséges vagyok, de még sokszor ott motoszkál a fejemben a betegség. Tudja, miután a hasnyálmirigyem egy részét eltávolították, cukorbeteg lettem, s – bár már jó néhány hónap eltelt a történtek óta – még mindig nem szoktam bele teljesen az új helyzetbe – az inzulint gyakorta elfelejtem magamnak beadni” – mesélte Henrik, aki nem “klasszikus” cukorbeteg, a hasnyálmirigye ugyanis termel inzulint. Beszélgetésünk végén azt is megtudtam, hogy – miután hazatér a nyaralásról – meglátogatja jó barátját, Bajor Imrét. “Már a kiutazásunk előtt jártam egyszer Imrénél, a feleségem megfőzte neki a kedvenc ételét és süteményt is sütött – ennél többet viszont nem szeretnék mondani vele kapcsolatosan.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top