Sok évvel ezelőtt egy szálloda éttermében dolgoztam, nyári munka, azaz gyakorlat címén. Az egyik szakáccsal szorosabb barátságba is keveredtünk, bár mint utóbb kiderült, ő többet szeretett volna puszta barátságnál. Mikor véget ért a nyár, és újra az iskolapadba készültem, még elbúcsúztunk egymástól, mint munkatársaktól. Búcsúajándékként sok apróságot kaptam mindenkitől. Plüssállatot, nyakláncot, stb. De tőle emlékezetes ajándékot kaptam: egy üres gyufásdobozt…
Azt mondta:
– A nyár alatt elég jól megismertelek. Nagyszerű barát vagy, kiváló munkatárs és jó ember, de vannak nagy hibáid is. Ezt a gyufásdobozt azért adom, hogy a későbbiekben könnyebb legyen az utad. A büszkeség lehet jó dolog is, de vissza is húzhat. Tedd bele a büszkeségedet ebbe az üres gyufásdobozba, s csak akkor vedd elő, amikor tényleg szükség lehet rá. Hogy túlélj, vagy megvédd magad. Ne legyen nálad mindig, és ne használd sokszor!
Két dolgot is tanultam akkor. Az egyik, hogy az életben bizony számtalan segítő van. Jönnek, mennek, csak néhány pillanatra vannak velünk, vagy sokáig maradnak, de segítenek. Ez a dolguk. Ahogyan ők, úgy mi is segítők vagyunk mások számára, és van, hogy olyan helyről érkezik a segítség, ahonnan soha nem is számítanánk rá… A másik dolog az, amit barátom elmondott nekem a büszkeségről. Valóban túl büszke voltam és túl sokszor… Azóta már külön utakon járunk, nem is találkoztunk, csak a közösségi oldalakon bukkanunk újra egymásra néha. De ez a pillanat az életemben jelentős lesz mindig!
Most újra eszembe jutottak szavai, és megihlettek, hogy összeszedjek még egy pár dolgot, amit abba a bizonyos üres gyufásdobozba be lehet tenni. Nem kell minden “rosszat” teljesen elhagyni, hiszen emberek vagyunk. De tény, hogy vannak olyan tulajdonságok, érzések, amiket félre kell tenni az idő nagy részében.
Hogy mik ezek? Tudd meg a phoenix33b blogról!
