A legtöbb esetben prózai oka van annak, hogy csak az első napon fotózunk: a második napon gyermekünk szája már nem annyira felfelé görbül, mint inkább lefelé. Ez így túlzás persze, mert a lelkesedés általában akár egy hétig is kitart, izgalmasak az új füzetek, és lehet villogni az iskolatáskával. Aztán viszont jön a hideg zuhany, amikor a kicsik rádöbbennek, hogy nem tréfa ez, mostantól sok-sok héten keresztül kell iskolába járni, ülni a padban és vágyakozva nézni ki az ablakon ahelyett, hogy a tanító nénire figyelnének. Az én gyerekeimnél legalábbis így volt: az első héten még izgalmasnak tartották az első osztályt, aztán már úgy jöttek haza, hogy ők akkor most inkább már visszamennének az oviba.
Készüljünk fel tehát lelkileg egyrészt arra, hogy például a Facebook-üzenőfalunkat elárasztják majd az első napos iskolás képek, és nem győzzük majd lájkolni az ismerősök iskolatáskás csemetéit. Másrészt pedig arra, hogy gyermekeink mosolya hamarosan lehervad, amint rádöbbennek, hogy nem csupa móka és kacagás ez az iskola. Addig is, míg ez bekövetkezik, nézzünk helyes gyerekeket, akik még örülnek az iskolának.
