Az országban pillanatnyilag hét képzett önkéntes csoportvezető és két szaktanácsadó tevékenykedik, ennél azonban jóval több szakavatott segítőre lenne szükség.
– Sokan el sem jutnak hozzánk, mert ma még ritka, hogy a védőnő vagy a gyerekorvos szoptatási tanácsadóhoz küldje az anyukát. Külföldön már bevett gyakorlat, hogy kórházakban szoptatási szakembert (laktációs tanácsadót) alkalmaznak, sőt ilyesmire szakosodott magánrendeléseket is felkereshetnek az édesanyák.
Azért már nálunk is akadnak biztató példák: – Egy szájpadhasadékos baba édesanyját a kórházban a félrenyelés, illetve a fulladás veszélyére hivatkozva nem engedték szoptatni. Saját felelősségére mégis szoptatni kezdett – őt a védőnőjén keresztül segítettem –, a gyerek a mai napig is szopik, és jól fejlődik.
A személyes találkozásra egyelőre kevésbé van lehetőség, általában telefonon történik a tanácsadás, de aki Ibolyához fordul, biztosan személyre szabott segítséget kap. – Ehhez különböző kérdéseket kell feltennem, mert csak így tudom kideríteni, mi állhat a probléma hátterében. Egyszer például azért keresett meg egy anyuka, mert ikerbabái közül az egyik rendszeresen bukott, és a gyerekorvos által javasolt gyomortükrözést az édesanya szerette volna elkerülni. – A javasolt vizsgálat szükségességéről nem dönthetek, a beszélgetésből viszont egyértelműen kiderült, hogy a bukás nem annyira kóros, másrészt szöget ütött a fejemben, hogy a kisbaba ekcémás. Tovább kérdezgettem az anyukát, aki elmondta, hogy sok tejterméket fogyaszt, és nyolc hónapos kislányának barátnője tanácsára joghurtot is ad. Azt javasoltam, három napra iktassák ki étrendjükből a tejtermékeket. Az anyuka hamarosan újra hívott, hogy már az első tejmentes napon megszűnt a bukás.
Gyakran a telefonban sírják el magukat a mamák, ezért fontos a megértés, a türelem. Sokszor elég egy kis ösztönzés, de néha minden hiába. – Számomra ugyan kudarc, ha nem tudok segíteni, de képes voltam elfogadni és megérteni annak az anyának a döntését is, aki azért hívott fel, mert kevés volt a teje, és kisebesedett a melle. Kiderült, hogy orvosa és védőnője tanácsára csak négyóránként szoptatott; én hiába javasoltam mást, ő félt eltérni ettől a gyakorlattól.
Előfordult már az is, hogy Ibolya mindenáron lebeszélt valakit a tápszeres pótlásról: – Egy édesanya azért hívott fel, mert tudott ugyan szoptatni, de iskolába kezdett járni, és a baba nem fogadta el a fagyasztott tejet. Hetente egyszer ezért tápszerrel akarta kiváltani az anyatejet. Őt sikerült meggyőznöm arról, hogy más megoldás is van. A fagyasztás helyett azt javasoltam, hogy a lefejt tejet tegye egyszerűen a hűtőszekrénybe. Az anyatej ugyanis négy-öt napig mélyhűtés nélkül is eláll, és saját babának nyugodtan oda lehet adni.
Rozgonyi Sarolta
La Leche Liga: anyák az anyákért
Interjúalanyunkhoz, Ibolyához hasonlóan majdnem minden kismamával előfordul, hogy úgy érzi, nem tud továbblépni segítség nélkül: folyton sír a baba, kevésnek tűnik a tej.
Fél siker, ha tudja, hol talál megbízható segítségre. A La Leche Liga legfontosabb tevékenysége a szoptatást segítő anyacsoportok megszervezése. A találkozón kiderül, hogy mások is sokszor tanácstalanok, úgy érzik, elrontottak valamit. Itt viszont tapasztalhatják, hogy legtöbbször van megoldás. Nem ritka, hogy egy telefonbeszélgetés húzza ki az édesanyát a bajból. A La Leche Ligához befutó hívásokra mindig tapasztalt, a segítségnyújtás minden csínját-bínját ismerő anyák válaszolnak. Sokakon segítettek már a Liga füzetei, amelyek egy-egy szoptatással kapcsolatos kérdéskört tárgyalnak. A Liga következő nagyobb lélegzetű vállalkozása A szoptatás női művészete című könyv kiadása lesz, mely a világ számos országában megjelent már. Ez mű a létező legjobb szoptatást segítő kiadvány, ami közel ötven év tapasztalatai alapján, az utóbbi idők kutatási eredményeit figyelembe véve készült el és újul meg – kiadásról kiadásra.
Fontos a tapasztalat
Hazánkban ma Budapesten és környékén működnek LLL szoptatós baba–mama csoportok, ezek címét magazinunk 57. oldalán találják meg. A telefonos és internetes tanácsadás, valamint és a szoptatási problémákkal foglalkozó füzetek bárki számára elérhetőek.
Jelenleg a következő sorozat rendelhető meg 500 forintos áron: A szoptatás első hete, Az anyatejmennyiség növelése, Cumi-mellbimbó zavar, Családi ágy, Sír a csecsemő, Érzékeny mellbimbó, Mellgyulladás, A szilárd táplálékok bevezetése, Elválasztás. (Cím: La Leche Liga Magyarország, 1022 Budapest, Herman Ottó u. 18. Megrendelésükhöz mellékeljenek megcímzett A/5-ös borítékot. A füzetek árát a csomaggal együtt érkező csekken, utólag kell befizetni.)
A könyv kiadásához, a füzetek újranyomásához, külföldi szakirodalom beszerzéséhez, továbbképzések szervezéséhez támogatásra lenne szüksége a szervezetnek. Ez az egyetlen lehetséges anyagi forrás, mivel a tanácsadás minden formáját világszerte térítés nélkül, „csupán” lelkesedésből végzik az LLL tagjai.
Számlaszámuk: OTP XI. kerületi fiók, 11711034-20810526