nlc.hu
Szabadidő

Egy fiatal nő győzött a léggitár-világbajnokságon – videó

A műfaj művelői úgy tartják, hogy a léggitározás nem mímelt gitározás, hanem önálló előadóművészeti ág.

Egy fiatal japán nő győzött a léggitár-világbajnokságon a finnországi Ouluban. A Seven Seas művésznéven is ismert 19 éves Nagura Nanami, egy japán léggitáros lánybanda tagja Matt Burns amerikai bajnokkal szoros versenyben nyerte meg a mímelt gitározás világversenyét, amelyet 19. alkalommal rendeztek meg a hét végén a Botteni-öböl partján fekvő észak-finnországi kikötővárosban.

A szabadon választott kategóriában a japán versenyző a Metallica amerikai heavy metal együttes Battery, és a szintén amerikai Foo Fighters rockzenekar Bridge Burning című dalából „adott elő” egyveleget. A két legjobb előadónak a Sweatmaster finn zenekar Animal című számát kellett lejátszania a képzeletbeli gitáron.

A léggitár-világbajnokságon fellépő „zenészek” úgy tesznek, mintha gitároznának. A szabályok szerint a résztvevőknek egy-egy percnyi metal-, illetve rockzenét kell előadniuk képzeletbeli hangszerükön. Idén kilenc országból 30 versenyző nevezett, közülük 16-an jutottak be a döntőbe. A különös versengés hajdan tréfából indult, mára azonban Oulu város „védjegyévé” és fő turisztikai vonzerejévé vált, az idei esemény 7000 látogatót vonzott. Igazolására ideológiát is gyártottak, a verseny deklarált célja a világbéke elősegítése.

A műfaj művelői úgy tartják, hogy a léggitározás nem mímelt gitározás, hanem önálló előadó-művészeti ág. Az idei győztes jutalma egy speciális, „kézműves” plexigitár.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top