Várni kell, várni, várakozni – türelemmel és türelmetlenül, kitartóan és akaratosan, vágyakozva és kétségbeesetten átvészelve a súlyos és aggasztó lassúsággal tovamászó időt. Közben abban bízva, talán még beleférünk abba a 30%-ba, akiknek az első három hónapban összejön. Harmadik hónapja próbálkozunk. Most itt tartunk, ezt a kezdetet éljük meg.
Szóval a gyerekvállalás szerepel nálunk a toplistás tervek között. Persze már átböngésztem minden a témához kapcsolódó internetes (szak)portált – már ismerem az ovulációs teszteket, a hőmérőzés technikáját; hogy hány naponta ajánlott együtt lenni, melyik napszakban, utána mennyi ideig ajánlott fekve maradni stb., és egy fórumra is regisztráltam. Az utóbbi egyelőre teljesen elhibázott ötletnek tűnik, mert szinte csak én írok öt sornál hosszabb posztot.
Ez, valljuk be, egy kicsit unalmassá teszi a fórumozást, ami elméletileg azt a célt szolgálná, hogy mások történetét, gondolatait, gondjait is megismerjem, ne csak a sajátomat írjam ki magamból. Ezért is jött a gondolat, hogy ha már úgyis ki kell élnem valahol a leküzdhetetlen vágyamat az írás iránt, akkor talán nem egy fórumon kellene azt megtennem, ahol a jelek szerint senkit sem érdekel, hogy mit írok, hanem egy blogban.
Ahol legalább nincsenek tagok, akik idegesítő üzenetet kapnak, hogy: Nézd már, ez a X megint firkált valamit az Aviváról meg a jógáról vagy éppen a ovulációs tesztekről; hanem van egy hely, ahova büntetlenül írhatok bármit – ha nem érdekel senkit, akkor nem olvassa el, továbblapoz, és többet nem tér be hozzám. De legalább meglesz egy helyen. Ki tudja, lehet, kinyomtatom, és elteszem egy fiók mélyére, hogy a kamasz gyerekeim majd jót nevethessenek rajtam. Arra mindenképpen jó lesz…
Olvass tovább a Találgatások blogon!
