nlc.hu
Szabadidő
ENSZ békekövetté nevezték ki Leonardo DiCapriót

ENSZ békekövetté nevezték ki Leonardo DiCapriót

A jövő héten már fel is szólal a világszervezet klímavédelmi csúcstalálkozóján.

Az ENSZ békekövetévé nevezte ki Leonardo DiCapriót a világszervezet főtitkára, Ban Ki Mun. A hollywoodi filmsztár – akinek a hasonmása modellszerződést kapott – a klímaváltozás tudatosítását célzó világméretű akciókban nyújt segítséget. Az amerikai filmcsillag “nemcsak a világ egyik vezető színésze, hanem régóta elkötelezett környezetvédő” – hangsúlyozta az ENSZ-főtitkára.

A majdnem Oscar-díjas DiCaprio 1998-ban alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy megismertesse az emberekkel a vadállatok utolsó érintetlen élőhelyeit, és elősegítse harmonikus kapcsolat kialakítását a természet és az emberiség között.

Ban Ki Mun bejelentette, hogy DiCaprio jövő kedden felszólal a világszervezet klímavédelmi csúcstalálkozóján, amelyre a világ mintegy 120 országának vezetőit várják New Yorkba. Részt vesz azon nagy menetelésen is, amelyet vasárnap rendeznek az éghajlatért az amerikai metropolisban.

Korábban már az ENSZ békekövetévé nevezték ki Stevie Wondert, Michael Douglast, George Clooneyt, Paulo Coelhót és Daniel Barenboimot is.

ENSZ békekövetté nevezték ki Leonardo DiCapriót

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top