Valóban másképp válnak a férfiak, mint a nők?
A nőknek nagyon fontos a kapcsolat minősége, és komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy javítsanak rajta, a férfi pedig mintha sokszor nem is érzékelné, mi a baj, miről beszél a társa. Sokuk hajlamos elsiklani a kapcsolat hibái felett, vagy egyáltalán: észre sem venni, hogy valami nem, vagy nem jól működik. Sokszor meglepődnek, amikor a nő bejelenti a szakítást, válást. Persze sokféle variáció létezik, nyilván olyan is, amikor a férfi lép, és szerencsére olyan is, hogy a pár megbeszéli a problémákat, majd családterápiát vesznek igénybe, aminek lehet akár az is az eredménye, hogy egy megújult kapcsolatban folytathatják együtt az életüket.
A férfiak zárkózottak – mondja ki az új regényed főszereplője is, nehezebben beszélnek a mélyebb problémáikról, sérüléseikről. Ez miért van? Illetve könnyebb lenne a helyzetük, ha nyíltabbak lennének?
Valóban, a férfiak sokszor úgy érzik, nem mutathatják ki sebezhetőségüket, olykor még a barátoknak sem. Nehezíti a helyzetüket, hogy gyakran az egyetlen személy, akivel mernek őszinték lenni, az éppen a feleségük, váláskor tehát éppen azt veszítik el, aki segíteni tudna. A nők élnek az őket körülvevő kapcsolati háló nyújtotta segítség lehetőségével, mernek sírni, panaszkodni. A férfiak sokszor új kapcsolatba menekülnek – persze ez nőkkel is előfordul –, a munkába temetkeznek, vagy alkohollal oldják a feszültséget.
A könyved végigvezet a férfigyász fázisain: azt írod, a férfiak először akár még élvezik is az egyedüllétet, majd fejest ugranak egy új kapcsolatba, vagy jöhet sok más nő is, aztán… ez szokásos forgatókönyv?
Legalábbis gyakori. Ám ha az elvesztett kapcsolatot nem gyászoljuk el, és gyorsan egy új férfiba-nőbe kapaszkodunk, akkor ingoványos talajra épül az új kapcsolat, és többnyire kudarcra ítéltetett. Akadnak persze kivételek. Egy szakításkor az a legfájdalmasabb, amikor a másik látványosan boldog, ezt “kiplakátolja” mindenütt, és akár durván megtagadja a múltat, leértékeli az elveszített személyt, az újat pedig felmagasztalja.
A nők úgy gondolják, különösen az elhagyott nők, hogy a férfiaknak nem fáj, ami történt, könnyedén élik az életüket akár egyedül, akár egy új nő oldalán, de ez többnyire tévedés. Ugyanúgy fáj nekik a család elvesztése, a gyerekektől való elszakadás, ugyanúgy megélik a kudarc, a harag, a bűntudat érzéseit. Még egy szenvedélyes új szerelem mellett is megjelenhetnek a gyász tünetei. Ha mégsem – és ez egyaránt lehetséges férfiaknál és nőknél is –, annak lehet az az oka, hogy a gyász már lezajlik a döntést megelőző időben, ami akár évekig is elhúzódhat. Mire valóban elszakadnak egymástól, már csak megkönnyebbülést érezhetnek. Olyan is van, aki képes az érzéseit teljesen elzárni, valóban nem szenved, viszont váratlan helyzetekben vagy egy újabb veszteségkor előjöhetnek a korábbi, fel nem dolgozott gyászának fájdalmai is.
Singer Magdolna
Egy baba elvesztése, a szeretteink elvesztése, válás – a gyász a közös mindegyikben. Mi vezetett arra, hogy ezzel a témával foglalkozz?
Egy rákbetegséget követően hospice-szolgálatba mentem önkénteskedni. Először haldoklók mellett dolgoztam, majd gyászcsoportokat vezettem. Polcz Alaine tanítványa is voltam, majd elvégeztem a gyásztanácsadói képzést. A válási veszteséget kétszer is megéltem, 28 évesen váltam először, majd 55 évesen.
Egy coach társaddal közösen úgynevezett válástréningeket tartotok, ahol csoportmunkában segítitek az érzelmek feldolgozását. A foglalkozásokon férfiak és nők is részt vesznek. Nehéz lehet először megnyílni egy csoportban.
Azért hoztam létre a Válás és Újjászületés önsegítő csoportot, mert nagyon éreztem, mennyire kell ilyenkor a segítség, nagyon hittem-hiszek a csoport gyógyító erejében. Egy ilyen csoport természetesen nem képes egy válással, szakítással járó gyászfolyamat elkerülésére, de ez nem is cél. Viszont segítséggel felesleges köröket takaríthatunk meg, közelebb juthatunk ahhoz, hogy megértsük a kapcsolat működését, önmagunkat, a társunkat. A hasonló cipőben járók “tükrében” reálisabban látjuk saját viselkedésmintáinkat, megpillanthatjuk vakfoltjainkat, közelebb kerülhetünk az elfogadáshoz is. A csoportba inkább a nagyobb önismerettel rendelkező személyek jönnek, akik bátran vállalják akár a fájdalmas szembenézéseket is annak érdekében, hogy a feldolgozás minél sikeresebb legyen, ezáltal nemcsak a szenvedéseik csökkennek és a gyászidő rövidül le, de jobb lesz a kapcsolat az exszel, továbbá egy új párkapcsolatban nagyobb eséllyel lesznek sikeresek.
A terápiás munkád mellett írod a regényeidet. Mennyit építesz bele a könyvedbe a kliensek életéből?
Írtam több interjúkötetet is, szeretem azt a műfajt is, de a regényt is. Az első regényemben (Nélküled) saját válási gyászomat dolgoztam fel. Régi vágyam volt könyvet írni, jó ötletnek tűnt a kínomban írt naplóm feldolgozása. Azóta kiderült, mindez nagy segítséget jelent a válók számára, rengeteg levelet kaptam, amiben kifejezték az olvasók, hogy ez egy gyógyító könyv. A következő regényemben szerettem volna a férfiak fájdalmáról írni, ehhez jó néhány férfival beszélgettem, így született meg az Elárult férfiak klubja című regény.
Sok barátnőmön látom, hogy szinte beleőrülnek a válás fájdalmába, és úgy gondolják, senki nem pótolhatja elvesztett társukat. Ilyenkor van segítség?
Az, hogy az elveszített személy volt az igazi, ilyen többé soha nem lesz, pótolhatatlan, ez illúzió. Kamaszok gondolnak ilyet, vagy a szakítás első fázisában hisszük ezt, de ez tévedés, sőt saját érésünk következtében többnyire jobb kapcsolat jön. Legtöbben pár év múlva, amikor visszatekintenek, azt mondják, jó, hogy szétváltak az útjaik.
