nlc.hu
Öltözködjünk
Azt hitted, véget ért a Szex és New York? Tévedtél

Azt hitted, véget ért a Szex és New York? Tévedtél

Utoljára 2010-ben láthattuk Carrie Bradshaw bandáját a Szex és New York 2.-ben, de úgy tűnik, a show nem érhet véget. Egy nagyon is bennfentes személy legalábbis ezt pletykálja Hollywoodban.

A szivárogtató az Oscar-díjas Jennifer Hudson volt, aki maga is szerepelt az első mozifilmben, és volt egy dala a másodikban. Most nem restellte a pletykát egyenesen egy MTV-s interjújában bedobni. “Nem szeretném elmondani, hogy kicsoda, de egy bennfentes odajött hozzám, és mesélni kezdett a tervekről. Ha ennyire beszélnek róla, ebből tutira lesz valami. Én szóltam” – foglalta össze a lényeget a színész/énekesnő. 

A négy évvel ezelőtti második mozifilm ugyan még a legnagyobb rajongókat is megosztotta, de anyagilag kétségtelenül megérte megcsinálni. A helyzet az, hogy a széria főszereplőit mostanság nem árasztják el szerepajánlatokkal – Sarah Jessica Parkert például utoljára 2011-ben láthattuk a filmvásznon, és a sorozatok sem kapkodnak utána –, így valószínűleg ők se sűrűn ellenkeznének egy ilyen ajánlat láttán. Márpedig egy sikeres mozifilm a Carrie naplója című gyorsan elhalt sorozat után bizonyíthatná, hogy a négy nagyvárosi csaj kalandjaira még mindig van igény, ami leginkább annak esélyeit növelné, hogy a sorozatot új színésznőkkel forgassák újra a közeljövőben. Az, hogy mi szükség erre egyáltalán, Hollywoodban senkit nem érdekel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top