nlc.hu
Szabadidő
Menj a Játékszínbe! – Tied a világ!-előadás

Menj a Játékszínbe! – Tied a világ!-előadás

Egyre nagyobb sikernek örvend a legendás magyar zenekar, az Illés együttes dalaiból összeállított Tied a világ! című zenés társasjáték a Játékszínben. A műsor során olyan fiatal művészek tolmácsolásában hallhatjuk az ismert slágereket, mint Nagy Sándor, Serbán Attila, Feke Pál, Vastag Tamás vagy Gubik Petra.

A június 19-én bemutatott darabot már három alkalommal volt szerencsém látni.

Az alaptörténet egy lakásavató házibuli, amire Sanyi meghívja országos cimboráit: Serbit, Palcsit és Tomit. Miután hosszú órák múlva is négyen tengetik és töltik az időt a lakásban, rájönnek, hogy a buli hivatalosan is halott. A fiúk elköszönnek az újdonsült lakástulajdonostól. Ám Sanyi egy “varázscsettintéssel” visszapörgeti az idő kerekét a “Lehetett volna…” mondat után, és kezdetét veszi a parti a zenekar kíséretével.

Menj a Játékszínbe! - Tied a világ!-előadás

Felcsendülnek az ismert dallamok: Sárika, Tied a világ, Little Richard, Amikor én még kis srác voltam – csak hogy néhányat felelevenítsünk.

A nagy banzáj és hangzavar hatására persze megjelenik Lajos, a házmester is. Ő egy egészen különleges, ám szerethető figurája a történetünknek. Hallhatjuk ordítozni, rendőrséggel fenyegetőzni és “megismerhetjük” a feleségét is.

Számomra két előadás is igazán különleges élmény volt. A díszbemutatón Vastag Tomi, a második alkalommal pedig Gulyás Attila kérte meg a kezemet. Azt hiszem, ezt nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen nagyszerű úriemberek társaságában, ráadásul csapatmunkában zajlik eme nemes esemény – a lánykérésük. Rózsahegyek, pezsgő és természetesen eljegyzési gyűrű is hozzátartozott ehhez a meglepetéshez. No meg persze egy dal, az éppen aktuális vőlegénytől. 

Menj a Játékszínbe! - Tied a világ!-előadás

A sokszor fanyar vagy éppenséggel kissé pikáns humorral fűszerezett előadás mindenki számára, kicsiknek és nagyoknak is felhőtlen szórakozást nyújt. A díszlet egy igazi retrolakás hangulatát tárja elénk. A tapétát pedig mindenképpen meg kell említenem – az Illés együttes plakátjaiból készült, amit az éppen betoppanó Legendák (Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János) is kiemelnek, mint a lakás egyik legértékesebb momentumát.

Tudj meg még többet, és nézd meg a videorészletet a Napsugarak blogról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top