Miután letöltöttem a másik helyen a “büntetésemet”, visszakerültem az eredeti helyemre. É., a madámunk még egy kicsit haragudott rám, de őszinte rajongásom végül lekenyerezte. Újra bízni kezdett bennem, és mivel látta, hogy nem ejtettek a fejem lágyára (pedig igazából kiskoromban egyszer rám szakadt a körtefa), ezért ha olyan vendég került a bárba, akivel a toplányok nem bírtak, akkor bevetett engem, a nehéztüzérséget. Az ugyanis csak egy újabb klisé, hogy a férfiak, akik ilyen helyekre járnak, nem keresnek mást, mint egy megdugható testet, agy nélkül. Van, aki az intellektust találja szexinek, nem pedig a szőke hajat és a szilikonmellet. Sokan pedig a hiányt próbálják pótolni az életükben, keresnek valakit, aki a napjuk végén végighallgatja őket, teljesen mindegy, hogy ezt pénzért teszi.
Az egyik este épp egy szállodából értem vissza, kipirultan és a szexuális elégedettség csillogásával a szememben, amikor É. megállított. Még le sem vetkőztem, máris a részletekkel bombázott.
“Figyelj drágám, van egy fickó, mindig a szállodába kér ki lányokat, de olyan bunkó, hogy már egyetlen lány sem mer kimenni hozzá, mert félnek tőle” – mondta kedvesen, és valahogy ráérzett, mivel kell a kíváncsiságomat az egekbe szöktetni. Máris indulni akartam, mert éreztem benne a kihívást, hogy na, majd én betöröm a fickót, és legközelebb már a tenyeremből fog enni! Nem is teketóriáztam sokat, most már értettem, miért nem akarta, hogy átöltözzek. Csak lehajtottam egy pohár kólát, aztán alig néhány perc múlva már megint egy taxiban robogtam úti célom felé.
A szállodát jól ismertem, egy hatalmas hodály volt, talán még a szocializmus idejéből maradt itt. Végigslattyogtam az előtéren, a liftekig, az éjszakai portás ügyet sem vetett rám. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, megnyomtam az első emelet gombját. Remegett a kezem, amikor kiértem a gyéren megvilágított folyosóra, és vakegérként próbáltam kisilabizálni a hozzám legközelebbi ajtó számát. Még egy kicsit arrébb kellett osonnom, aztán végre az ominózus bejárat elé érkeztem. Felemeltem a kezem, hogy kopogjak, de egy pillanatra inamba szállt minden bátorságom. Mielőtt még szégyenkezve elrohantam volna, eszembe jutott mindaz, amin eddig keresztülmentem. “Igen, volt ennél már sokkal rosszabb is!” – nyugtattam magam, aztán újra a kihívásra gondoltam. Jó pontot szerezhetek A.-nál, a főnökömnél, és É.-nél is. Egy hatalmas sóhajjal ajkamon végül kopogtam.
Hamarosan ajtót nyitott egy fickó, akinek láttán megint menekülhetnékem támadt. De most már nem mehettem. Nagyjából egy fejjel magasabb lehetett, mint én, és bár én sem voltam kis darab, ő nagyjából kétszer volt nagyobb nálam széltében. Az a tipikus hordó alkat, aminek széle-hossza egy. Amint a rengő hasáról – nem viselt mást, csak egy elöl nyitva felejtett fürdőköntöst – feljebb emeltem a tekintetem, azt kívántam, bárcsak ne tettem volna. Igazi, gonosz malacszeme volt, hozzá tömött, nikotintól sárgálló bajusza és alkoholtól püffedt pofazacskójába egy tábor reggeliadagja kényelmesen elfért volna…
Folytatás az Egy kurva naplója blogon!
