Nagy mellénnyel indulunk a játékba, mondván, kijutni egy bezárt helyiségből nem lehet probléma szerkesztőségünk tagjai számára. A Psziché magazin készítéséhez és a sikeres szabaduláshoz ugyanis hasonló képességek szükségesek.
Harcok és kompromisszumok árán
Mert mit is csinálunk mi a szerkesztőségben?
1. Problémákat oldunk meg – amikor például monszunszerű esőzésben, sötétszürke ég alatt szabadtéri helyszínen kell fotóznunk.
2. Konfliktusokat kezelünk – amikor a tanulságos történetét elmesélő interjúalany az utolsó pillanatban le akarja mondani a nyilatkozatát, és rá kell őt bírnunk arra, hogy ne tegye.
3. Véleményeket ütköztetünk és kommunikálunk – amikor mindenki arról próbálja meggyőzni a többieket, hogy miért a saját ötlete a legtutibb.
4. Végül kompromisszumok árán, de mindig egyezségre jutunk – mert egy bizonyos ponton a legszárnyalóbb kreativitásnak is gátat kell szabnunk, hiszen határidőre dolgozunk, és a nyomdába adás napjáig az összes mondatnak és fotónak a helyére kell kerülnie a magazinban.
Krimiken edződött nyomolvasók
Szóval azzal vágunk bele, hogy csapatunk (Éva, Evelin, Heléna, Orsi, Szandra és a két Kriszta) közös erejével, a fenti készségek birtokában a szabadulás is menni fog. Ám amikor kiderül, hogy a kijutás valószínűsége a budapesti VI. kerületi pincében berendezett szabadulószobából 20 százalék körüli, már nem vagyunk ennyire bizakodók. Persze a reményt nem hagyjuk elveszni. Én például arra próbálok összpontosítani, hogy a Columbo sorozat összes részét láttam, ami, valljuk be, nem kevés, és gyakran még Poirot-nál is hamarabb sikerül rájönnöm, ki tette el láb alól a korántsem ártatlan áldozatot. A kollégák közül pedig többen a helyszínelős szériák rajongói, nyomolvasásban tehát nem vagyunk kezdők.
A kalandok témáját illetően választhatunk: kijuthatunk a végtelen csokimezőre, megszökhetünk a gonosz boszorkány fogságából, de ha éppen ahhoz van kedvünk, a Vadnyugat leghírhedtebb banditáit is lefülelhetjük. Ebben a döntésben nem is kell egyezségre jutnunk, a válasz egyikünknek sem kérdés: Sweet Escape, vagyis irány a csokimező! Az alapvető instrukciókat gyorsan megkapjuk: a küldetés végrehajtásához 60 perc áll a rendelkezésünkre, két ajtón kell átjutnunk, háromszor kérhetünk segítséget, az idő múlására negyedóránként madárcsicsergés figyelmeztet minket.
Csak itt és most vagyunk
A konyhában (hol máshol?) kezdünk, innen kell átverekednünk magunkat a nappaliba, az utóbbi ajtajának kinyitása jelenti a végső célt. A berendezés egyrészt teljesen hétköznapi: hűtőszekrény, asztal székekkel, terítővel. Másrészt kicsit sem szokványos: széfek és lakatok, ábrák és titokzatos falmélyedések próbálnak minket összezavarni.
A kódfejtés ezúttal nem arról szól, hogy a nagyi titkos naplójában megtaláljuk a tyúkhúsleves családi receptjét. Mindenfelé tárgyak és információmorzsák hevernek, melyekről el kell döntetünk, hogy fontosak-e számunkra, vagy teljesen hasznavehetetlenek és csak a megtévesztés a céljuk. Heten hétfelé indulunk, időnként két-három fős minicsapatokba verődünk. Hangosan elkiáltjuk magunkat, amikor találunk valamit, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy magányosan nem juthatunk eredményre, muszáj a többiekkel kommunikálni és együttműködni. A madárcsicsergést egyikünk sem hallja, annyira az élmény hatása alá kerülünk.
Eszünkbe sem jut azon filozofálni, hogy a következő napokban a végeláthatatlan otthoni és munkahelyi teendőlistáról miket kell majd rohamtempóban elintézni, csak itt és most vagyunk. Sok-sok feladványt megfejtünk, mire elérünk a nappaliba vezető ajtóhoz, és lám, közös erővel átjutunk rajta.
A játék varázsa
“Nyomozós feladatok és rejtélyek megoldása közben olyan tapasztalatok megszerzésére nyílik lehetőségünk, amelyek eltérnek mindennapi megszokott tevékenységeinktől – mondja Molnár-Sefcsik Yvette pszichológus. – Olyan szerepekben, helyzetekben tehetjük próbára magunkat és képességeinket, melyekre a hétköznapi életünkben nem lenne alkalmunk. Különösen nem valódi tét és következmények nélkül. Ilyenkor tesztelhetjük reakcióidőnket, memóriánkat és problémamegoldási stratégiáinkat. Eredményességünkről azonnali visszajelzést kapunk. És mivel »csak« játékról van szó, a negatív tapasztalatainknak a szokásosnál kisebb hangsúlyt adunk, a sikereinknek viszont annál jobban örülünk. Pozitív eredményeinket képességeink bizonyítékaként élhetjük meg, így a játékban szerzett tapasztalat az önértékelésünkre is jó hatással lesz. A bezártságból való kiszabadulás felszabadító érzés, egyértelműen jutalmazó funkciója van.”
Merre és hogyan tovább?
Hurrá, a győzelem előszobájában, vagyis a nappaliban vagyunk! De mint oly sokszor az életben, a fent után következik a lent állapota: hirtelen erőnket vesztjük. Úgy érezzük, mindent megpróbáltunk már, amit lehetett. Rengeteg lehetséges nézőpontból megvizsgáltuk a lehetőségeket, mégsem tudjuk összerakni a mindent eldöntő kódot. Merrefelé keresgéljünk tovább, mi adhatja meg a végső lökést? Ekkor egyikünk felkiált: még nem is kértünk segítséget! Ez eddig hogy nem jutott az eszünkbe?! Éppen mi ne élnénk ezzel a lehetőséggel, amikor mindig arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy ha kilátástalannak tűnő helyzetben nem látják az alagút végét, merjenek segítséget kérni? És igen, a moderátor apró “lökése” továbblendít minket. Pár lépés, és helyükre kerülnek a rejtély mozaikdarabkái. Még egy utolsó egyeztetés, emelkedő pulzusszámok, számzár bepötyögése, és igeeeen, kint vagyunk! 50 perc alatt sikerült. Kipirult arccal, diadalittasan vigyorgunk, mintha legalábbis az Atlanti-óceánt eveztük volna át.
Érdekes, hogy amikor megpróbáljuk felidézni, hogyan is jutottunk el a célig, senki sem tud magára a folyamatra visszaemlékezni. Csak momentumok, sikeres vagy sikertelen pillanatok rögzültek. Mint a puzzle: a sok kis darabból egyszer csak összeáll az egész. Csapatépítés ez a javából, de önismeretből és elfogadásból is kapunk leckéket. A játék arra is rávezet, hogy ezután másképp tudjunk tekinteni hétköznapi gondjainkra. Gyakran ugyanis azért nem találjuk a megoldás felé vezető utat, mert csak egy nézőpontból tekintünk a problémára. Pedig, mint ahogy a mi példánkból is kiderül, muszáj más szemszögből is megvizsgálni a különböző helyzeteket, és addig keresgélni a lehetőségek között, míg meg nem jelenik a fény az alagút végén.
Hódít a magyar változat
Számítógépes játékok ihlette real life szabadulószoba először az USA-ban nyílt 2006-ban. Jelenleg a Távol-Keleten a legnépszerűbb ez a típusú szórakozás: a Japánban kifejlesztett Real Escape Game elnevezésű szabadulójátékokban több száz ember játszik együtt (a helyszín lehet ipari épület, vidámpark vagy stadion is), a játékidő napokban, hetekben mérhető.
A műfaj magyar változata 2011-ben indult el, és az ötlet a világon egyedülállónak bizonyult: a kis létszámú, rendszerint 2–6 fős csapatoknak egy óra alatt kell kijutniuk, a program időpontja interneten foglalható. Az egyszerű hozzáférhetőség miatt a siker töretlen, sok családi, baráti, munkahelyi társaság választja ezt a lehetőséget a szabadidő tartalmas eltöltésére. Országszerte több mint száz szabadulószoba van már, a fővárosi mellett egyre több a vidéki helyszín.
Idegenforgalmi statisztikák szerint a romkocsmák mellett a kiszabadulós játékok jelentik Budapest legfontosabb, speciális turisztikai célpontjait, sok külföldi ezért a kalandért jön hozzánk. Magyar mintára pedig egyre több szabadulószoba nyílik Európa-szerte. Újdonságnak számít a Szabaduló Szobák Éjszakája programsorozat, amelyet hagyományteremtő szándékkal idén rendeztek meg először tizenhárom magyar városban.
Semmi sem az, aminek látszik
A kalandjaink színteréül szolgáló szabadulószoba feladatait Pattantyús Ádám válogatott asztaliteniszező állította össze programozó matematikus édesapja segítségével.
A kalandjaink színteréül szolgáló szabadulószoba feladatait Pattantyús Ádám válogatott asztaliteniszező állította össze programozó matematikus édesapja segítségével.
Psziché: A szobákban egyszerű hétköznapi tárgyakkal találkozhatnak a “szabadulásra vágyók”. Milyen szempontok szerint válogattátok össze a berendezést?
Pattantyús Ádám: Folyamatosan keresgéltük, hogy milyen eszközök, játékok segítségével lehet kódokat kirakni. Vendégeinktől gyakran hallom, hogy nálunk olyan tárgyak vannak, amelyek a gyerekkorukat idézik fel. Valóban ebből a “formakincsből” merítettünk a szobák kialakításakor. A trükk mindössze annyi, hogy például egy bot itt egyáltalán nem biztos, hogy botként funkcionál. Vagyis semmi sem az, aminek látszik: a leghétköznapibb eszközök is varázslatossá tudnak változni. A résztvevőknek arra kell rájönniük, hogy mi, a feladványok kitalálói mire gondolhattunk. Ez beindítja az agytekervényeket, ötletelésre serkent, ami hihetetlenül fejleszti a kreativitást és a problémamegoldó képességet.
Psziché: Szabadulószobáitokat miért nevezitek családbarátnak?
Ádám: Az úgynevezett első generációs szabadulószobák elsősorban a félelemkeltésre fókuszáltak, a Fűrész című horrorfilmből merítve hátborzongató ötleteket. A mi célunk – csakúgy, mint a legtöbb második generációs szobáé – nem az ijesztgetés. Hozzánk már hétéves korú gyerekek is jöhetnek.
Annyiszor halljuk, hogy a kamaszok csak ülnek otthon a számítógép előtt, vagy az okostelefonjaikat nyomogatják, magányosak, depressziósak, két szót is nehéz kihúzni belőlük. Ez viszont egy olyan közös program lehet, ahol a szülők és a gyerekek minőségi időt tölthetnek el együtt, egymásra figyelve, a másik segítségére támaszkodva. Az online játékokhoz képest itt az élő, eleven környezet teremti meg a sajátos hangulatot. A közös játék öröme és különösen a közös diadal hozzájárul mind az egyén önbizalmának fejlődéséhez, mind pedig a csapatkohézió megerősítéséhez.
Psziché: Kik bizonyultak a legeredményesebb játékosoknak; van receptje a csapatsikernek?
Ádám: A rekordot olyan pedagóguscsapat tartja, amelyik gyerekeknek szervez matematikatáborokat. Nekik mindössze 28 perc kellett a kiszabaduláshoz. Jellemző, hogy a csoportban mindenki másban jó: van, aki a logikai játékok összerakásában profi, a másik ontja magából az ötleteket, van, aki egyedül keresgél, és ha talál valami figyelemre méltót, szaladva viszi a többieknek. Az egyik család például azért akadt el, mert a szülők túlkombinálták a feladatot, a szorult helyzetből kilencéves kislányuk gyermekien egyszerű ötlete mentette ki őket. A nagymamák pedig minden tárgyat megtalálnak.
Psziché: A nemeket illetően tapasztaltál különbségeket?
Ádám: Másképpen adnak hangot örömüknek a nők, mint a férfiak. Egy leánybúcsún a résztvevők sikoltoznak, visítanak, amikor sikerül egy kódot megfejteniük. A fiútársaságokban a srácok a levegőbe dobálják a jó megoldással előálló társukat. És egyre több a külföldi turista, hiszen itt nyelvtudásra sincs szükség, a számkódok és a vizuális elemek világa univerzális.
Rejtélyek rengetegében
A kiszabadulós játékban nem számít a fizikai erő, a lexikális tudás, és annak sem kell megriadnia, akinek nincs sportos múltja, vagy a matematika terén akadnak kihagyott leckéi. Pusztán józan paraszti észre, megfigyelőképességre és találékonyságra van szükség. A szabadulószobák alapkoncepciója hasonló, a játékok egyediségét a kerettörténet adja: milyen helyszínen, miféle rejtélyes ügyet kell megoldani? A résztvevők vérmérsékletük szerint választhatnak a témák közül: merényletet hiúsíthatnak meg, gyilkos után nyomozhatnak, veszélyes vírus ellenszerét találhatják meg, idegen lények elől menekülhetnek, híres történelmi helyszíneken fejthetnek meg titkokat. Egyórányi szórakozás 2–6 főre 9000 Ft körül mozog.
Bővebben a témáról:
Sweeet Escape:
• www. szabaduloszoba.hu
Szabadulószobák listája, jelentkezés a programokra:
• www.szabaduloszobak.hu• www.exitgames.hu
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legfrissebb száma!
A tartalomból:
- Az légy, aki vagy! – Szily Nóra beszélget Vad Katival és Karafiáth Orsolyával
- Az önmagunkra találás művészete
- Body art – Az ellentétek harmóniája
- A lélekbúvár hercegnő – Marie Bonaparte különös élete
- A viselkedészavar nem neveletlenség
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!
Ha problémád van, orvost, lelki kapaszkodót keresel, írj nekünk a psziche@centralmediacsoport.hu e-mail címre, segítünk!
Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/pszichemagazin!
