Nem tudom, látta-e már magyar néző Celine Dion Las Vegas-i show-ját (sajnos, én nem), de a külföldi kritikusok elragadtatással fogadták a hatszoros Grammy-díjas énekesnő látványos produkcióját. Dion márciustól hetente ötször lép Vegasban színpadra, s mindannyiszor telt ház fogadja. Régi dalait éppen úgy énekli, mint legújabb, One Heart albumának számait, de véleménye szerint a produkciónak a látványelemek legalább olyan fontos részei, mint a dalok.
Aki tehát nem jut el a következő három évben Las Vegasba, nemigen láthatja az énekesnőt “élőben”. Larry King, a CNN televíziós műsorvezetője szerint a harmincöt éves Dion a csúcsra ért – nemcsak szakmailag, hanem magánéletében is. (King már több ízben készített hosszú és érdekes beszélgetést az énekesnővel, amelyekben Dion megkapóan őszintén vall magáról, ezért cikkünkben mi is ezekből az interjúkból idézünk).
Műsor az asztal tetején
 |
Céline és René Angelil szeme fénye a kis René-Charles |
Celine Kanadában, a Montrealhoz közeli Charlemagne kisvárosban nőtt fel. Gyerekkorában szinte csak házilag varrt ruhákat viselt, hiszen szűkösen éltek. Tizenhárom testvérével annak az étteremnek a szomszédságában laktak, ahol a szüleik dolgoztak. Édesanyja szakácsnő volt, s emellett hegedült a vendégeknek, édesapja pedig a bárt vezette, s esténként ott tangóharmonikázott. A szülők muzikalitását a gyerekek is örökölték. A legkisebb, Celine már ötévesen felpattant a konyhaasztal tetejére, és énekelt – meglepően tisztán. “Testvéreim magas sarkú cipőt adtak rám, hajamba virágot tűztek, én pedig álltam a konyhaasztalon egy kis mikrofonnal, és szórakoztattam őket. Remekül mulattunk.” Tizenkét éves volt, amikor édesanyjával és az egyik bátyjával közösen írt egy dalt, majd azt fölénekelte egy kazettára. A hanghordozót elküldték egy ismert menedzsernek, René Angelilnek. A férfi fölvette a kapcsolatot a Dion családdal, és amikor Celine élőben is énekelt neki, bizonyosságot érzett: a kislány a legtehetségesebb mindazok közül, akikkel valaha is dolgozott. Angelil kölcsönt vett fel a házára, és abból fizette Celine bemutatkozó albumát. 1982-ben a lány Tokióban megnyerte a Yamaha fesztivált, rá egy évre pedig ő lett az első kanadai előadó, aki Franciaországban aranylemezt vehetett át.
“Egyik-másik testvérem tehetségesebb volt nálam. S hogy mégis az én nevem lett ismert? Azt hiszem, az az oka, hogy rátaláltam arra az emberre, aki vakon bízott bennem. Elúszhatott volna a háza, de ő mégis kockáztatott. Talán ezért terjesztik róla, hogy szerencsejátékos…”
Ajándék a násznépnekKanadában nagyon gyorsan ismert lett, rendre elnyerte az Év legjobb előadója, – anyanyelvén, franciául felénekelt – lemezei pedig az Év albuma díjat, s Európában is kezdték felfedezni. Húszéves korára Kanadában számos platinalemezt mondhatott magának, 1988-ban ő lett a dublini Eurovíziós Dalfesztivál győztese. A nagy nemzetközi áttörést egy Disney-film, A szép és a szörnyeteg betétdala hozta meg számára. “Akkoriban már tűrhető volt az angoltudásom. Igaz, két hónapon át minden nap kilenctől ötig nyelvet tanultam. Amikor viszont valaki szlenget beszélt, arra gondoltam, jó ég, hát ez a szó nincs a szótárban, honnan tudnám, mit jelent? Szerencsére René sokat segített ebben is.”
 |
Hetente ötször adja elő a show-t a kaszinók fővárosában |
Nem lehet pontosan tudni, valójában mikor változott át a munkakapcsolat szerelemmé menedzserével, de az biztos, hogy Angelil volt az első – és ha hihetünk az interjúknak, máig az egyetlen – férfi Celine életében. Pedig René huszonhat évvel idősebb a lánynál, sokan a korkülönbség miatt úgy vélték, hogy ez a szerelem érdekkapcsolat Celine részéről, és nem fog sokáig tartani. Ám nem csupán fellángolás volt: tizennégy év ismeretség után papíron is összekötötték az életüket. 1994 decemberében házasodtak össze, Celine százezer dolláros, kézi gyöngyözésű, hosszú ruhát, hajában kristályokkal ékesített, súlyos fejdíszt viselt. Az esküvői bankettre ötszáz vendég volt hivatalos, akik a pártól fejenként háromháromezer dollár értékű zsetont kaptak ajándékba, hogy kipróbálhassák szerencséjüket az egyik Las Vegas-i kaszinóban.
A konyhaasztaltól Las Vegasig – II. rész
