Mosolygós, jó kedélyű lányok vagytok. Látszik rajtatok, hogy azt csináljátok, amit igazán szerettek.
Gabi: Igen ez így van, 18 éves vagyok, de már 10 éve kézilabdázom, és még remélem sokáig játszhatok. Talán a sportnak is köszönhetem a pozitív életszemléletemet, de én tényleg mindenben a jót látom.
Szimi: Én 21 éves vagyok, és szintén 8 éves koromtól kézilabdázom. Persze hogy az arcunkra van írva, hogy boldogok vagyunk, hiszen imádjuk ezt a sportágat.
![Planéta Szimonetta Planéta Szimonetta](https://nlc.hu/data/cikk/14/138801/5.jpg)
Ahol ennyi lány van egy csapatban, gondolom azért előfordulnak konfliktusok, létezik egy egészséges női rivalizálás.
Gabi: Kisebb viták, mint mindenhol, nálunk is vannak, de Szimivel mi nagyon régóta ismerjük egymást, korábban az utánpótláscsapatokban együtt játszottunk, és igazán jó barátnők lettünk. A válogatott-összetartásokon mindig szobatársak is vagyunk, és a szüleink is jó kapcsolatot ápolnak egymással.
Szimi: Inkább összetartunk és barátnők vagyunk, mint hogy ellenségeskednénk egymással. Sajnos Gabikával most nem egy csapatban játszunk, így kevesebbet találkozunk, de amikor tudunk, beszélünk. A válogatottban pedig nem is kérdés már, hogy kivel lakom egy szobában.
A kézilabda nem éppen egy nőies sportág. Meccseken és edzéseken harcoltok, nem tudtok annyira nőiesek maradni, de utána…?
Gabi: Abban a pillanatban, amikor a sportcsarnokból kilépünk, ugyanúgy lehetünk nőiesek. Elegáns ruciba bújunk, és dobunk egy kis sminket.
Szimi: Szerintem ez nem annyira függ össze. Van, aki nem sportol, és mégsem annyira nőies, mint egy kézilabdázó. Nem annyira szokás sminkelni edzésre, meccsre, hiszen a vízálló smink se nagyon bírná ki ezeket az edzéseket. Kézilabdázás után viszont jöhet a spirál és a szemceruza.
![Tóth Gabriella Tóth Gabriella](https://nlc.hu/data/cikk/14/138801/3.jpg)
Többnyire azt gondolnánk, edzésről edzésre jártok, csak magatokra kapjátok a melegítőtöket, hiszen az a legkényelmesebb. Mi jellemzi a stílusotokat?
Gabi: Abszolút a hangulatomtól és az alkalomtól függ, hogy éppen mit viselek. Hétköznap az egyszerűbb, lazább öltözetet választom, tényleg jellemzőbb a melegítő vagy farmer és sportcipő. Természetesen ha ünnepségre vagyunk hivatalosak, akkor csinosan öltözöm fel. Jó érzés, amikor a szurkolóktól nem csak a góljainkért kapjuk a bókokat.
Szimi: Kedvfüggő. Nem szeretek hétköznap sem melegítőben járni (kivétel a meccsnapokon). Ha csak edzésre megyek, sportos az outfitem. Farmer, póló torna- vagy balettcipővel, és bőrkabáttal. Ha pedig vásárolni, moziba indulok, akkor szeretek elegánsabban megjelenni. Kedvelem a rövidnadrágokat harisnyával kombinálni és szőrmemellénnyel. Most elárulom, a legnagyobb kedvencem a Timberland bakancsom.
Van esetleg, akinek a stílusa inspirál benneteket?
Gabi: Nicole Scherzinger nagyon csinos, őt szoktam követni, hogy milyen ruhákat hord. Bár a fellépőruhái nagyon merészek, de a hétköznapokra hordott szettjei elegánsak, stílusosak, ezért szeretem őt. Ha valakinek van érzéke a divathoz, mint neki, akkor egy egyszerű farmer-póló is jól tud állni. Sűrűn átalakítom a saját stílusomra, mert szeretek egyedi lenni.
Szimi: Magazinokban, interneten mindig követem, hogy mik az aktuális trendek, de nem mondanám, hogy amint megjelenik valami, egyből futok, hogy én is az elsők között szerezzem be a legtrendibb holmikat. Ami tetszik, és úgy gondolom, hogy jól áll, inkább azt veszem meg. Mivel magas vagyok, figyelek a vásárlásnál, hogy a kiválasztott darabok optikailag ne nyújtsanak. Tanácsokat anyukám és bátyám szokott adni, viszont nagyon inspirál az unokatestvérem, Smaltig Dalma, divatblogger is. Eszméletlenül divatos, sikkes, elegáns.
![Tóth Gabriella (középen) Tóth Gabriella (középen)](https://nlc.hu/data/cikk/14/138801/1.jpg)
Vajon mit rejt egy kézilabdás lány kozmetikai táskája?
Gabi: Egyértelmű, hogy waxlemosót.
Szimi: Babaolajat, ugyanis nekem az vált be a wax lemosására.
Napi két edzés mellett iskolába jártok, jut azért idő magatokra?
Gabi: Általában csak hétvégén. Szabadidőmben a családommal vagyok és a barátaimmal. Egy jó mozi viszont mindig feltölt.
Szimi: Úgy érzem, nagyon fontos számomra az öltözködés, a mindennapos edzések, heti két meccs mellett ezzel nyerem vissza a nőiességem, hiszen ki érzi magát szépnek, szexinek csapzottan, izzadtan, edzőruhában!? A családommal eltöltött percek jelentik számomra az igazi kikapcsolódást. Szeretek olvasni, beülni valahova beszélgetni a barátaimmal, zenét hallgatni, ha időm engedi, sütni is szoktam.
![Planéta Szimonetta Planéta Szimonetta](https://nlc.hu/data/cikk/14/138801/4.jpg)
Példaképetek?
Gabi: Görbicz Anita. Nagyon felnézek rá. Nem véletlenül tartják a világ legjobb kézilabdázójának, mert amit a pályán művel, a passzokat, a lövéseket, nincs, aki utána csinálja. Emlékezetesek azok a pillanatok, amikor együtt edzhettem vele.
Szimi: Nekem Linn Kristin Riegelhuth Koren kézilabdázó. Remélem, leszek olyan kiváló sportoló, mint ő.
Feltűnő rúzs vagy egy jó frizura?
Gabi: Nem szeretem a rúzsokat, ezért sokkal inkább a jó frizura.
Szimi: Buliba élénkpiros rúzs, minden más alkalomra egy szuper haj.
![Tóth Gabriella Tóth Gabriella](https://nlc.hu/data/cikk/14/138801/2.jpg)