nlc.hu
Aktuális
A Fidesz is igent mondott a vasárnapi zárva tartásra

A Fidesz is igent mondott a vasárnapi zárva tartásra

A Fidesz-frakció egyetért a KDNP javaslatával. Azt nem tudni, mi lesz a munkavállalókkal.

Rogán Antal fideszes politikus, frakcióvezető bejelentette: a törvénytervezetet módosítani fogják azzal, hogy az adventi időszakban nyitva lehetnek a kereskedelmi egységek, illetve nem csak a 400 négyzetméter lesz a nyitva tartás felső határa, hanem azt is megszabnák, hogy csak azok a boltok lehetnek nyitva, ahol valóban a tulajdonos, vagy valamelyik családtag dolgozik – írja a hvg.hu.

Orbán Viktor korábban egyeztetést ígért. A kormányfő pár hete azt nyilatkozta, hogy azért nem támogatja még a KDNP javaslatát, mert egyeztetésekre van szükség. A KDNP akkor már egyeztetett két szakszervezettel. Rogán most azt nyilatkozta, ezek az egyeztetések elegendők.

A politikus nem tart leépítésektől, azt mondta, azzal, hogy egy napra zárva tartanak, a kereslet nem fog csökkenni, vagyis az érdeklődés a maradék napokon növekszik majd, így megmaradhat a jelenlegi létszám az üzletekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top