E hét elejétől terápiás malac fogadja az utazókat San Francisco nemzetközi repülőterén – jelentette több amerikai médium is. A jól fejlett disznólány a Juliana névre hallgat, de tulajdonosa, Tatyjana Danilova Lilou becenéven szólítja. A koca terápiás állat lett, vagyis az ebekhez hasonlóan segít csökkenteni az izguló utasoknak a stresszt. Az idegességét csillapítani óhajtó utas ugyanis megsimogathatja a termetes, röfögő sertés sörtés hátát.
Juliana nem először jár San Francisco nemzetközi repülőterén: három évvel ezelőtt, még egészen fiatal süldőként, pár hetet már ott töltött, afféle próbaképpen. De tulajdonosa és a reptér akkor nem kötött szerződést egymással.
Három év elteltével azonban megtörtént a szerződéskötés is. Ennek értelmében a disznó a város kutyakiképző központjában némi oktatáson-szoktatáson esik át, s ettől kezdve az ideges utasoknak arra is lehetőségük nyílik, hogy a disznó akár közvetlenül a beszállásig elkísérje őket.
A coca állítólag nemcsak nyugtató hatású, hanem illedelmes is. Megtanították akkor röfögni, amikor „köszöntenie” kell a vendéget, türelmesen viseli a fejére nyomott pilótasapkát, és megadóan tűri a szelfiket is.
Ha nem teljesít szolgálatot a reptéren, Juliana a gazdájával él San Francisco belvárosának egyik lakásában. Saját ágya és diétája van, és naponta sétáltatják, nyakörvvel. Állítólag szívesen tölti az időt emberek társaságában.
A terápiás állatok megszokottak sok amerikai repülőtéren, igaz, elsősorban kutyákat „foglalkoztatnak” e célokra. De a sertések sem teljesen szokatlanok. New York állam fővárosa, Albany nemzetközi légikikötőjében például 2016 decemberétől ugyancsak terápiás állatként kocog Szalonna, a koca.
(Nyitókép: illusztráció, iStock)