nlc.hu
Aktuális
Félholtra verték a rendőrök, mert összekeverték egy gyilkossal

Félholtra verték a rendőrök, mert összekeverték egy gyilkossal

Árammal sokkolták, gumibottal ütlegelték, és vizet öntöttek a szájába egészen addig, míg fuldokolni nem kezdett. Mindezt azért, hogy bevalljon egy bűntényt, amit nem ő követett el. Több mint két éve ül börtönben a férfi.

Jerryme Corre buszsofőr, akit kegyetlenül megkínoztak, miután letartóztatták egy rendőrtiszt meggyilkolásának vádjával a Fülöp-szigeteken. Mialatt a rendőrök beismerő vallomást próbáltak kierőszakolni belőle, többször is “Boyet” néven szólították. Hiába mondta nekik, hogy nem ez a neve, nem hallgattak rá. Ahogy arra a falubéli rendőrre sem, aki felismerte, és szólt, hogy rossz embert fogtak el. A férfit végül még kábítószer birtoklásával is megvádolták. Több mint két éve van börtönben.

Jerryme története csak egy abból a tízből, amire az Amnesty International az emberi jogok világnapja alkalmából rá szeretné irányítani a figyelmünket. December 10-e környékén emberek a világ minden tájáról levelek és üzenetek százezreit küldik olyanoknak, akiket nem ismernek és akikkel soha nem találkoztak.12 éves története alatt a Levélíró Maraton a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé nőtte ki magát. Tavaly 143 országból több mint 2 millió 300 ezer levelet, e-mailt, SMS-t, fax- és Twitter-üzenetet küldtek különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásukat és szolidaritásukat, valamint a hatóságoknak írtak, felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat és vizsgálják ki a jogsértéseket.

Az Amnesty Magyarország képviselői az idei akciót azzal toldották meg, hogy felkértek tíz kortárs írót, hogy egy-egy novella formájában dolgozzák fel a történeteket. Így Parti Nagy Lajos, Vámos Miklós, Dragomán György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé, Maros András, Simon Márton, Tasnádi István sorain keresztül elevenednek meg előttünk a drámai emberi sorsok.

Tavaly rekordszámú üzenet született a világméretű akcióban, aminek meg is lett az eredménye: három jogtalanul bebörtönzött ember visszanyerte a szabadságát. A szervezők szeretnék idén túlszárnyalni a tavalyi eredményt is.

Ha tehát szeretnél az akcióhoz csatlakozni, és a támogatásodról biztosítani Jerryme-t és sorstársait, nincs más dolgod, mint ide kattintani, beleolvasni a történetekbe, és elküldeni az aláírásodat. Az akció december 17-ig tart. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top