nlc.hu
Otthon
Kiderült, mennyire szeretik kölcsönadni a dolgaikat a magyarok

Kiderült, mennyire szeretik kölcsönadni a dolgaikat a magyarok

Az emberek kétharmada nem zárkózik el attól, hogy kölcsönadjon valamit a szomszédnak.

A motoros fűrésztől a tetőcsomagtartón át a sífelszerelésig számos olyan terméket megveszünk, ami egyszeri használat utána akár évekig porosodik a tárolóban. Kis körültekintéssel, ismeretségünk adta lehetőségeket kihasználva akár jelentősen csökkenthetjük kiadásainkat, hiszen számos eszközt kérhetünk és adhatunk kölcsön.

Az emberek kétharmada egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy kölcsönadjon a szomszédjának. A többség leginkább néhány ezer forintos tárgyakat bíz rá a közelben lakókra, de szép számmal akadnak olyanok, akik milliós értékű eszközöket is odaadnak – derül ki a lokális közösségépítő platform, a Miutcánk által készített kutatásból.

  • Leggyakrabban könyveket, újságokat adnak és kérnek kölcsön az emberek, a szerszámok, kerti szerszámok állnak a második helyen, amit az élelmiszerek követnek.
  • Miközben alig 9 százalék nem ad kölcsön soha semmit, addig közel 23 százalék mondta azt, hogy soha nem kérne kölcsön.
  • A válaszadók 40 százaléka viszonylag gyakorta, havi rendszerességgel ad kölcsön, míg harmada körülbelül évente adja erre a fejét. A többiek jellemzően alkalmi esetekről számoltak be.
  • A kutatásban résztvevők harmada pár ezer forintos érték alatti eszközt hajlandó kölcsön adni, addig a válaszadók 36 százaléka 10 ezer forintos, 22 százaléka pedig akár 100 ezer forintos eszközt is kész rábízni ismerősére.
  • A megkérdezettek 3 százaléka milliós értékben szabott határt kölcsönadáskor, 4 százalék pedig az ennél drágább eszközeit is hajlandó mással megosztani.

A kölcsönadással nemcsak a kiadásainkat, hanem a környezeti terhelésünket is mérsékelhetjük. Rengeteg olyan holmi van, amit csak nagyon ritkán használunk. 

A Miutcánk platform használói mostanra 80 ezer olyan eszközt osztottak meg egymás között, amelyeket hajlandóak kölcsönadni másoknak. Ezek között létra, porszívó, fúró, botmixer a legnépszerűbb, de egyebek között szép számmal akad láncfűrész vagy fűnyíró is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top