Lila ákác – Korponay Zsófi
Vajon meddig modern és mikor lesz túlzó egy rendezés? És mi a helyzet az adaptációkkal? Egy ötvenéves mű mondanivalója is lehet fontos és értékes úgy, hogy nyelvezete és megfogalmazása mára porosnak, avíttnak tűnik. Az ennél idősebb alkotások időtlenségéről nem is szólva. Vajon mitől függ, hogy egy szöveg „megél-e” a 21. században, vagy újra kell értelmezni, fogalmazni?
A József Attila Színház tőle szokatlan módon kísérletezik az elmúlt másfél évben. Sorra nyúl az olyan könyv- és filmadaptációkhoz, amelyek feszegetik a határokat. Egy-egy előadáson ülve, a szünetben elkapott mondatfoszlányok alapján a nyugdíjas, sok évtizede odaszokott közönség kevéssé örül, ugyanakkor a fiatal generáció lelkes örömmel fedezi fel magának a színházat.
A tavalyi évad első premierje Donna W. Cross világhírű regényének, A pápanőnek musicalváltozata. Itt nem feltétlenül a rendezésben rejlik a formabontó szándék. Johannes Anglicus története a nők vitatott helyzetére világít rá. Építhet-e karriert egy okos nő, hogyan tud boldogulni a férfiak uralta világban? Az előadás érinti a családon belüli és az öncélú erőszak kérdését is. A zene modern, a koreográfia lenyűgöző, a téma kényes: az előadásban minden korosztály megtalálja az őt megszólító elemet.
A pápanő – Szilágyi Katalin és a tánckar
Idén tavasszal mutatták be Szép Ernő Lila ákácát. A pénz hatalom, amivel bárki képes a saját érdekei mentén alakítani akár egy másik ember történetét. Vajon egy tehetséges, de szerényebb körülmények közül érkező lány labdába rúghat-e az előkelők és gazdagok világában? Vajon észrevesszük, ha mi magunk eszközzé vagy épp célponttá válunk? Telihay Péter rendezése vitán felül port kavaró lett. Guelmino Sándor átirata frissebbé tette Szép Ernő kissé hömpölygő stílusát. Telihay, aki maga is tinédzser apukája, a „határsértő”tábor mellett voksolt, amikor az 1980-as évek underground zenéit használta, mintegy magyarázatként vagy az értelmezést segítő elemként. A kiválasztott slágerek jól rímelnek a történetre – a rendezői szándék szerint tovább mesélve egy-egy jelenetet.
A 2019/2020-as évad első két bemutatója, a Macskafogó és A király beszéde akkora siker, hogy jegyet sem lehet rá kapni. Kicsit kilóg a két előadás a sorból, hisz a többihez viszonyítva klasszikus színházi élményt nyújt.
A nagy négyes – Vándor Éva, és Ujréti László
Nem úgy, mint a Csiszár Imre rendezte A nagy négyes. Ez az előadás csalóka. A megfogalmazás klasszikusnak tűnik, de a történet tabutémákat feszeget. Négy operaénekes története ez, akik bár hatalmas sikereket értek el együtt, mégis elsodorta őket az élet. Mire újra találkoznak, mindannyian egy művészotthon lakói. Noha az előadás humoros, és a nézők önfeledten szórakoznak, mégis olyan kemény kérdések kerülnek felszínre, mint az öregség vagy az egyedüllét. Egy nyugdíjas lehet-e újra szerelmes? Létezik-e érzékiség hetven felett?
A 2019-es év zárásaként pedig egy francia klasszikust bolondít meg Simon Kornél. A magas (szőke) barna férfi felemás… , A magas szőke + két szőke színpadi adaptációja fergeteges vígjáték, ahol a poénok egymásnak adják a kilincset. Ugyanakkor valljuk meg őszintén: a húsz évvel ezelőtti beszélt nyelv nem tűnik kevésbé porosnak, mint az ötven vagy száz évvel ezelőtti. Simon Kornél ezért bátran kezeli a szövegkönyvet. Mert szabadszájúnak és helyenként a jó ízlés határain belül vulgárisnak maradni annyi, mint görbe tükröt mutatni a mai látszatvilágnak. A szelfizgető fiataloknak éppúgy, mint az egymással beszélgetni képtelen fiatal felnőtteknek, a párkapcsolati válságok között bukdácsolóknak éppúgy, mint az önmagukat kereső szingliknek.
A magas (szőke) barna férfi felemás … – Bercsényi Péter
Aki friss, fiatalos, minden műfaji igényt kielégítő repertoárra vágyik, tegye félre az előítéleteit, és váltson jegyet a József Attila Színház előadásaira. Egészen biztos, hogy remek élménnyel gazdagodik.
Fotó: Kállai-Tóth Anett, forrás: JASZ
