A miniszter
Lévai Katalin: Tudomásul kellene venni, hogy rengeteg a csinos, energikus nagymama az országban!
A miniszter asszony Nóri lányával és unokájával, Mirával |
Fáradtnak láttál májusban? Ez gyönge kifejezés! jelenti ki komolyan. Hiába foglalkozom évek óta a nők, az idősek, a fogyatékosok, a munkanélküliek helyzetével, rengeteg új dolgot kellett megtanulnom. Például nem tudtam, milyen egy kormányülés, ahol harminc férfi mellett hárman vagyunk nők… Állandóan szerepeltem a televíziókban, létre kellett hoznom egy új intézményt, a beiktatásom után nem sokkal előterjesztettem egy törvényt, a Parlamentben rögtön kaptam egy azonnali kérdést. Nem volt nehéz, de először megszólalni a Parlamentben!
Hogyan viselt el a családod?
Korábban elég jó háziasszony voltam, szeretek főzni. A kinevezésem után azonban kora reggel bejöttem dolgozni, és este nyolckor-kilenckor szürkefáradtan értem haza. Biztosan sokan ismerik a fáradtságnak azt a szintjét, amikor az embernek nincs ereje beszélni. Szerencsére csak a férjemnek kellett elviselnie, mert a kinevezésemkor a lányom már férjnél volt, és a pici gyerekét nevelgette a saját otthonában.
A férfiak többsége rosszul tűri, ha a felesége kiugrik…
Mi soha nem versenyeztünk, tehát a férjem csak szomorú volt, és várta, hogy újból a régi legyek. Ő közgazdász, egyetemi tanár, szakmailag is sokat segít nekem. Eleinte úgy gyógyított, hogy esténként lementünk a kertbe társasházban lakunk, ahol van egy külvilágtól elzárt, sövénnyel körülvett zugunk , gyertyát gyújtottunk, üldögéltünk, csak a madarak zajongtak. Hét éve vagyunk házasok, és én folyamatosan úgy érzem, büszke rám.
A májusban megjelent rövidke interjúnk hatására sok olvasó írt az esélyegyenlőség lehetetlenségéről, de arra is reagáltak ám, hogy nagymama vagy! Egy férfikollégám szerint: képtelenség, hogy egy ilyen külsejű nő nagyi legyen!
Nevetnem kell, és boldogan erősítem meg a hírt: van egy gyönyörű, nyolc hónapos unokám! Végre tudomásul kellene venni, hogy rengeteg a csinos, energikus nagymama az országban!
Egy tévés ismerősöm azt mondja, hogy e fiatalságmániás világban a munkáltatók korosnak tartják a negyvenévest a nagymamaság öregít. Mert a nagyik dundik, őszek, pogácsaillatúak…
Egy részük, talán… Én azt élem át naponta, hogy nagyon jó nőnek lenni közel ötvenévesen! És naponta foglalkozom azzal, hogy különböző EU-s programokkal, tanfolyamokkal elősegítsük, hogy a negyven felettiek dolgozhassanak! Miért csodás ez az életkor? Mert kevesebb bennünk a szorongás, a gyerekünk felnőtt. És ha magamhoz ölelem az unokámat, megszűnik minden gondom! Ezt a varázslatot a saját gyerekeddel nem éled át, mert a feladatra összpontosítasz evett-e, aludt-e , nagymamaként önfeledten szerethetsz. Ez persze nem zárja ki azt, hogy agyonaggódd magad! Én például egy horvátországi szikláról intéztem el a mobilomon, hogy Nóri melyik orvoshoz vigye Mirát És amikor a lányom kismama volt! Azt álmodtam, magam is terhes vagyok, hogy Nórinak ikrei születnek, az egyiket nekem adja, és én nevelem fel Aztán tisztáztam magamban, hogy Mira nem az én gyerekem, háttérben kell maradnom! Ám annál nagyobb öröm nincs, mint amikor lányom csak úgy odamondja: hogyne lennék jó anya, amikor te is az voltál! Az ilyen pillanatokért érdemes élni!
Nők a csúcson, családdal – II. rész