nlc.hu
Egészség
Hangszerekkel a demencia ellen

Hangszerekkel a demencia ellen

A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát – derült ki egy ikerpárok bevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpár zenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb valószínűséggel jelentkezett időskori emlékezetvesztés.

A szakemberek szerint eddig kevés vizsgálat foglalkozott a szabadidős tevékenységként űzött muzsikálás demenciára gyakorolt hatásaival, egyebek között a résztvevők genetikai hátterének különbözőségéből adódó problémák miatt. A kutatók ezúttal 157 ikerpár bevonásával pontosabban fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot, mivel az egypetéjű ikreknek 100 százalékos, a kétpetéjűeknek átlagosan 50 százalékos a genetikai azonossága.

A részt vevő ikerpárok csupán egyik tagja küzdött időskori emlékezetvesztéssel, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy egyszerre tanulmányozzák a betegség kockázati tényezőit, illetve az egészséges fél révén a védelmi faktorokat. 

Figyelembe véve a résztvevők nemét, iskolai végzettségét és fizikai aktivitását, a kutatók megállapították, hogy az idősebb felnőtt korú, hangszeren játszó alanyoknál 36 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia és kognitív deficit – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. “Számos genetikai hajlam, illetve a fejlődés korai szakaszában megélt környezeti hatások hasonlósága ellenére a zene iránti érdeklődésben megfigyelhető különbözőségek ikerpárok esetében olyan összefüggést mutatnak a demencia előfordulását illetően, amely nem magyarázható a végzettséggel vagy fizikai aktivitással” – hangsúlyozták a Kaliforniai Egyetem kutatói.

A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a hangszeren játszás miként bírhat ilyen hatással, de egyik elméletük szerint a gyakorlat hozzájárul az úgynevezett kognitív tartalék képzéséhez, amely kompenzálja az agy hanyatlását. Néhány korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a magasabb iskolai végzettség hozzájárulhat a demencia kezdetének eltolódásához. A hangszeren játszás számos agyterületet hoz működésbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top