nlc.hu
Sztárok
Ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

Ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

Január 24-én este megkezdődik a 2015-ös Dal verseny, amelynek győztese Magyarországot képviseli majd az idén Bécsben rendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Reméljük, hogy idén mi is bekerülünk a legemlékezetesebb alakítások közé (bár számunkra már az is emlékezetes, hogy Kállay-Saunders András 2014-ben ötödik lett – a szerk.) Persze a tavalyi listát elnézve, ez talán nem is mindig bók.

1. Megtudtuk, hogy a beloruszok így táncolnak…

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

2. …mielőtt felrúgták a kamerát, puszta szenvedélyből.

Ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

3. Izland egyszerűen verhetetlen a dalszövegekben. “Inspiráló”, amit tavaly előadtak.

 

4. Olyannyira, hogy felejthetetlen és egyeseknek még könnyeket is csalt a szemébe.

5. Ráadásul, tegyük hozzá, nemcsak a dalszöveget, de a kosztümöt is a gyerekek ihlették. Éppen úgy festenek, mint a teletubbie-figurák.

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

6. Ha nem a dalszöveged és a hangod a legerősebb? Dobd fel egy trambulinnal a produkciót, mint a görögök.

 

7. Románia Szaturnuszként jelent meg a színpadon. Talán azért, mert 2014 a Szaturnusz bolygó éve volt az asztrológiában. Ha a sémát tovább viszik, idén akár ők, akár más Jupiterként tündökölhet.

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

8. Ami az ivást illeti, a lengyelek igazán hasznos tanáccsal láttak el mindannyiunkat: a vodka jobb, mint a whisky és a gin.

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

9. A franciák gitárelőadása viszont közel sem volt túl innovatív, sőt ami azt illeti, nagyon is ismerősnek tűnt.

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

10. Aztán, amikor Conchita a színpadra lépett, egyszerűen hipnotizálta a nézőket.

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

11. A szavazás azonban egy külön show volt. Amikor az oroszok pontot kaptak, akkor minden alkalommal ez történt:

 

12. A finnek még itt is alakítottak egy sajátosat, amikor rappelve adták elő a mondandójukat. Kár, hogy ezért külön nem járt pont.

 

13. És mikor kiderült, hogy Conchita Wurst nyerte a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivált, ez volt a reakciója:

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

14. A beszéde is magával ragadó volt, még ha közhelyesnek is tűnik: “Ezt az estét mindazoknak ajánlom, akik hisznek a békében és a szabadságban. Tudjátok, kik vagytok. Egységet alkotunk. És megállíthatatlanok vagyunk.”

Kezdődik a Dal - ezek voltak a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál legemlékezetesebb pillanatai

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top