Félénk 17 éves lány volt, amikor 2012-ben először állt a Voice színpadára, de már akkor mindenkit elvarázsolt a kedvességével.
Agárdi Szilvi hét évvel a műsor után is ugyanaz a kedves lány, de a félénkség már a múlté. Ezt leginkább az edzőjének köszönheti – erről másfél éve annyit mondott, hogy Weigl Ádám kihozta belőle a nőiességét, és a testedzések mellett a lelkét is erősíti.
„Neki elhiszem, ha azt mondja, csinos vagyok, mert tudom, hogy nem elfogult, mint a családom vagy a barátaim. Lényegében ő az én tükröm, segített levetkőzni a gátlásaimat” – mesélte nekünk Agárdi Szilvi a legutóbbi Story Gálán.
Szilvi magabiztosságát jelzi az is, hogy milyen képeket oszt meg magáról a közösségi oldalán. Például ezt:
Aliglátóként az énekesnő mindig is fontosnak érezte, hogy segítsen azoknak, akik erre rászorulnak, és segítsen elfogadni, ha valaki valamiben eltér az átlagostól. A 24 éves lány rendszeresen részt vesz jótékonysági rendezvényeken, legutóbb például a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében egy limuzinból osztotta az ajándékokat a Mikulással és más sztárokkal együtt. Na persze nem annyira dögös ruhában, mint amilyen képet posztolt magáról Mikulás-lányként.