nlc.hu
Kezdők karácsonya
Új otthonában várhatja a karácsonyt a 3 gyermekét egyedül nevelő apuka

Új otthonában várhatja a karácsonyt a 3 gyermekét egyedül nevelő apuka

Új életet kezdett a pécsbagotai Balogh család, az Újratervezés című átépítő-show felújította otthonukat, ahol korábban többek között csak a nagypapa szobáján keresztül lehetett eljutni a fürdőszobába.

Balogh Bélát elhagyta felesége, egyedül maradt három gyerekével, a nagypapához költöztek egy omladozó, romos házba. A család most esélyt kapott egy új életre.

Az apuka és családja bepillantást engedett a Tények stábjának a szinte újraépített családi házukba, ahol arról is beszéltek, hogyan fogják tölteni hosszú idő után, normális körülmények között a karácsonyt.

Az első érezhető különbség a korábbi állapothoz képest – a hőmérséklet. A felújítás előtt ugyanis a család kénytelen volt kályhával fűteni, most meg már központi fűtés van, s ennek hála, egyenletes meleg van az egész házban.

A család tavasszal költözött a nagypapa romos házába, mert a gyerekek lakhatása veszélybe került. A nagyapa és a gyerekek apja toldozgatta-foltozgatta a házat, de sem jobb, sem szebb nem lett, öten laktak 2 szobában, mert a harmadik már omladozott. 

A műsornak köszönhetően azonban hosszú idő után először ünnepelhetik együtt, normális körülmények között a karácsonyt újjávarázsolt otthonukban.

Kiemelt kép: Tények – videó

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top