A kávé illata
Szponzorált tartalom

Tavaszi felfrissülés – wellness hotelek Magyarországon

Mit szólnál egy csodás hétvégi wellnesshez? Hoztunk néhány ötletet, hol érdemes kipihenni a hétköznapokat.

Hogy kinek melyik a legjobb hotel a világon, az teljesen változó. Igénytől, élményektől, sőt hangulattól is függ, hogy az adott szolgáltatást épp milyennek találjuk. A legtöbb utazással foglalkozó portál – amelyeknek jó eséllyel valóban adhatunk a szavára – minden évben megválasztja a legjobbakat, mégpedig sok esetben a szállodákat látogató közönség szavazatainak teret adva. Így volt ez idén is, amikor a nemzetközi utazások egyik legnagyobb gyűjtőhelye, a Tripadvisor kiadta a listát a világ legjobb hoteljeiről. Az első három tekintetében semmi meglepő nincs, minden dobogós egzotikus utazások kedvelt célpontja. Nekünk, magyaroknak is kedvez a 25 legjobbat felvonultató lista, ugyanis az előkelő 21. hellyel az Aria Hotel Budapest büszkélkedhet. A valóban csodálatra méltó hely többek között wellness szolgáltatásaival is belopta a magát a látogatók szívébe.

Természetesen nem csak ez az egy hotel érdemes arra, hogy legek közé kerüljön – főleg, ha a wellness szolgáltatásokat nézzük. Ugyanis hazánkban számtalan csodás hely van, amelyik arról híres, hogy tökéletes kikapcsolódást nyújt a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak. Hogy miért éppen a wellnessezésre van igény? Talán mert egyre többen ismerik fel a magyarok közül, hogy mennyire jól esik a testnek és léleknek az a feltöltődés, amit a wellness szállodák adnak. Legyen szó szerelmes hétvégékről vagy hosszú családi kirándulásokról, a tökéletes kikapcsolódást a legtöbben a szaunázáshoz, jakuzzihoz, na meg a fürdőzéshez kötik. Mutatunk néhány szállodát, ahol tényleg nagyszerű lehet a kikapcsolódás.

Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza a Kékes lábánál, mesés hegyvidéki környezetben, impozáns épületében várja a wellnessezni vágyókat. A hotelt nemcsak panorámája miatt szeretik a vendégek, hanem mert a természet lágy ölén egyszerűen könnyebben megy a kikapcsolódás.

wellness hotelek szallodákA Hévíz

Hotel Európa fitben fürdő- és szaunavilágot, medical wellnesst, szépségintézetet, kényeztető és egészségmegőrző kezeléseket kaphatnak mindazok, akik a mesés Hévízen szeretnének kikapcsolódni. Az aktívan pihenők golfozhatnak, kerékpározhatnak a környéken, de természetesen a csodás gyógytó is tökéletes feltöltődést nyújt. A hotel családbarát és gyerekprogramok is várják az oda érkezőket.

Ha családbarát hotelt keresel, a gyenesdiási Wellness Hotel Katalin jó választás lehet. A Balaton közelsége csak egyik nagyszerű lehetőség, amit a szálloda hordoz. A testi-lelki feltöltődést nemcsak a wellness részleg, hanem egy 12 ezer négyzetméteres parkosított kert is adja.  Szaunák, élménymedencék, gyerekpancsoló, pezsgőfürdő, bioszauna, fényterápia – mi más is kellene?

A tiszakécskei Barack Thermal Hotel & Spa gyönyörű folyóparti zöld környezetben épült a Tisza partján, így érhető, miért annyira népszerű. A wellness mellett gyógyászati részleggel is büszkélkedhetnek, de strand és élményfürdő is várja a Tisza vidékének szerelmeseit.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top