Dekor

Fadíszítés

Öt-tíz éve még a csiricsáré, színes mûanyag díszekkel ékesített fák hódítottak, a divat azonban változik – így manapság inkább a natúr számít trendinek. Bármilyen irányzatot is kövessünk azonban, egy a lényeg: a tökéletes összhang.





Kattints a képekre a nagyméretű változatokhoz!


A fenyőfadíszítésnek is megvannak a maga szabályai, amiket érdemes betartani. Mielőtt behoznánk a fát a lakásba, készítsük elő a terepet. Mindenképpen terítsünk valamit a fenyőfa alá, így később nem kell a lehullott tűlevelek szedegetésével vacakolnunk. Ez a valami lehet egy abrosz, egy kihajtogatott csomagolópapír de boltokban kapható, direkt erre a célra kifejlesztett alátét is. A nem kevés fahulladékkal járó „méretre-igazítást” praktikus okokból ne a lakásban végezzük – a fát még az udvaron igazítsuk bele a talapzatba.






Lépésről lépésre

Talán nem meglepő, hogy – mint sok egyéb más dolognál -, a díszek felhelyezésénél sem mindegy, milyen sorrendben követik egymást az egyes „kellékek”. Legelőször a csúcsdísz kerüljön fel a helyére, ezután jöhet az égősor. Ez az a pont, ahol gyakran éri az embert meglepetés, nem árt hát, ha jó előre gondoskodunk tartalék izzókészletről. Ha minden tökéletesen működik, és sikerült felcsíptetni az izzókat a fa köré, nekieshetünk a szaloncukroknak. A felaggatáshoz használjunk leheletvékony, arany – vagy ezüstcérnát, hímzőfonalat. A látvány akkor a legszebb, ha az édességek nem ülnek rá a fára – ehhez kb.10 cm hosszú akasztóra lesz szükségünk.





Ha különösebben egyik szaloncukor sem a szívünk csücske, ízben mindegy alapon próbáljunk díszeinkkel harmonizáló csomagolásút választani.
A java ezután következik: helyezzük el a fán a különböző díszeket, gömböket, masnikat.

Ne feledkezzünk meg a csillagszórókról sem – az ágak végére akasszunk öt-hat darabot, és készítsük be a maradékot is, hogy a leégett darabokat gyorsan pótolni lehessen.

Ha minden pontosan a helyére került, már csak a girlandok, lamék, boák hiányoznak. Kisebb fákra vékonyabb lamét, vaskosabbakra inkább boát, girlandot válasszunk.

Tipp: igaz, hogy a gyertyafény nem elhanyagolható hangulati elem, mégse kísérletezzünk vele – hacsak nem szeretnénk az égő fa látványában gyönyörködni. Ha mindenáron ragaszkodunk hozzá, helyezzünk el inkább apró gyertyákat, mécseseket a szobában – így biztonságban lesz a fa is, és a meghitt hangulat is garantált.






És akkor lássuk a lehetőségeket!


Hagyományosan

Kísérletező kedv híján – vagy csak a nosztalgia kedvéért – elő a jól megszokott színes gömbökkel. Egy igazi karácsonyfáról nem hiányozhatnak az illatos habcsók-karikák, aranyfényű csengettyűk, mosolygós angyalkák sem.

Natúr

Kétségkívül ez a legtermészetesebb és leginkább szemet gyönyörködtető variáció.
Díszítésnek használjunk bármit, ami természetes – tobozokat, diót, szárított narancskarikát, papír – vagy mézeskalácsdíszeket. Az ilyen típusú karácsonyfát a fából, textilből, kenderből készült díszek tehetik igazán különlegessé.


Egyszínű

Nálunk is egyre inkább kezdenek teret hódítani az azonos színvilágú karácsonyfák. Ha mi is ilyenre vágyunk, két lehetőség áll előttünk: kisebb vagyonért beszerezzük az új kollekciót, vagy csere-kereskedelmet folytatunk ismerőseinkkel, barátainkkal. A legnépszerűbbek az arany, bordó és fehér színben pompázó fácskák, a merészebbek azonban kékkel vagy lilával is próbálkozhatnak.












Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top