Dekor

7 szuper Mikulás-napi programtipp

Nemcsak az apróságok, de a felnőttek is találhatnak maguknak érdekes programot Mikulásra. Szemezgess összeállításunkból.

 

 Mikulás-rezidencia

A Mikulás-rezidencia december elején naponta nyitja meg kapuit a Vajdahunyadvárban, ahol az első ÖKO-Mikulás tradicionális („püspöki”) öltözetben fogadja kis látogatóit. A találkozás alkalmával a nagy szakállú elbeszélget a gyermekekkel, és – a klasszikus szerepét megőrizve – a környezetvédelemről, az egészséges életmódról is ejt néhány szót.

Minden csemetét névre szóló (újrafelhasznált papírra nyomtatott) emléklappal és ellenőrzött biogazdaságban termett gyümölccsel és színezhető ÖKO-mágnessel ajándékoz meg. A gyerekek kézműves-foglalkozásokon is részt vehetnek a Mikulás segédeinek vezetésével, ahol megismerkedhetnek az újrahasznosítás fontosságával is: játszóház keretében megtanulhatják, hogyan válhat a hulladék játékká vagy ajándéktárggyá, valamint színezhetnek is. A foglalkozások a környezettudatos nevelést szolgálják – játékos formában.

Mikulás-programok

Időpont: 2009. december 1–6.
December 1. és 4. között naponta – kizárólag előzetes bejelentkezés alapján – 09.00-tól 15.00-ig a gyermekcsoportokat, míg 15.00-tól 17.00-ig a családokat, december 5–6-án – előzetes bejelentkezés nélkül – 09.00-tól 19.00-ig az egyéni vendégeket várja a Mikulás.
Helyszín:
Vajdahunyadvár, a Jáki kápolna melletti kerengőből nyíló nagy tanácsterem
Bejelentkezés: 06-1/412-0510, 06-22/570-092
Belépőjegyár: 990 Ft gyermekenként
Felnőttkísérőjegy ára: 800 Ft
Csoportos belépőjegy ára (15 fő felett): 800 Ft gyermekenként
Bővebben:
www.mezogazdasagimuzeum.hu »

 Advent az Állatkertben

A közelgő ünnepek alkalmából jelentős kedvezménnyel ajándékozza meg a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert. December 1. és 24. között ugyanis a 14 éven aluli gyermekek számára díjmentes a belépés. A jelentős kedvezménnyel az ünnepi kiadások által megterhelt családi kasszákat kívánja az intézmény vezetése a lehetőségekhez mérten tehermentesíteni. Emellett fontosnak tartják felhívni a figyelmet arra is, hogy az Állatkertben a téli időszakban is rengeteg látnivaló várja az érdeklődőket. A közelmúltban felújított vagy újonnan átadott, nagy kiterjedésű állatházak a kinti időjárástól független látnivalókat kínálnak. Így ma már attól sem kell tartani, hogy kevesebb állat lenne látható a nyári hónapokhoz képest. A melegigényes állatok ugyan fűtött állatházakban töltik a telet, ámde ezek a létesítmények – a korábbi évtizedek gyakorlatától eltérően – egytől egyig látogathatók.

Aki most hétvégén, azaz december 5-én és 6-án keresi fel az Állatkertet, a számos látnivaló mellett az állatkerti Mikulással is találkozhat. A Mikulás elektromos kisvonaton jár majd körbe az Állatkert területén, és apró ajándékokkal kedveskedik a gyermekeknek.

Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert, 1146 Budapest (XIV. ker.), Állatkerti krt. 6–12.
Bővebben: www.zoobudapest.com »

 Segíts a Télapónak! Ajándékozd meg az állatokat az erdőben!

A Mikulás, hátrahagyva megfáradt rénszarvasait, december 5-én erdei vasúttal érkezik a gemenci rengetegbe, hogy az őt váró gyermekek segítségével az erdő lakóit is megajándékozza. A Gemenc Zrt. minden érdeklődő kicsit és nagyot vár Pörbölyre az Ökoturisztikai Központba, aki találkozni szeretne a piros ruhás, ősz öregapóval, és kedveskedne a vadonban élő állatoknak közös ajándékkal.

7 szuper Mikulás-napi programtipp

A nagy fehér füstöt pöfékelő Rezét gőzmozdony által vontatott szerelvényen érkezik a Mikulás 2009. december 5-én Pörbölyre az Ökoturisztikai Központba a gyerekekhez, hogy miután gyümölcsökből és zöldségekből elkészítik az ajándékot a Gemenci-erdő lakóinak, közösen a kedves, ősz öregapóval meglátogassák és megajándékozzák a vadon élő állatokat.

Időpont: 2009. december 5., szombat
Program:
10.00: ajándékkészítés gyümölcsökből, zöldségekből az Ökocsiga Játszóház közreműködésével
12.00: a Mikulás érkezése
13.00: ebéd
14.30: indulás a Mikulással az erdei vasúton a vadmegfigyelőhöz, majd a nagyrezéti vadetetőhöz
15.30: a Holló együttes műsora
További információ: Ökoturisztikai Központ, Gemenc Zrt., 7142 Pörböly, Bajai út 100.
www.gemenczrt.hu »

 Találkozás az ÖKO-Mikulással

Decemberben átlagosan 25%-kal több fogyasztási cikket vásárolunk, mint az év egyéb időszakaiban, ezzel jelentős mennyiségű hulladékot is termelünk. Az ÖKO-Mikulás ezért idén a karácsonyi bevásárlásaikat végző fogyasztókat és gyermekeiket jutalmazza, és egyben felhívja a figyelmet a hulladékképződés megakadályozásának lehetőségeire és a szelektív hulladékgyűjtésre.
A csoki, piros alma és mogyoró mellett környezetvédelemre oktató kiadványok, mesekönyvek, kifestők is előkerülnek majd az ÖKO-Mikulás puttonyából, aki meglátogatja az ÖKO-kézművessarkot, ahol a gyermekek hulladékokból készíthetnek ajándékokat és karácsonyi díszeket családtagjaiknak.

Az ÖKO-Mikulás látogatásának programja:
11.00: az ÖKO-Mikulás érkezése a Kika Áruházba
Cím: 1135 Budapest, Lehel u. 51.
11.15: az ÖKO-Mikulás környezetvédelmi kiadványokat ajándékoz a vásárlóknak, és megtekinti az ÖKO-kézművessarkot

Időpont: 2009. december 5., 11 óra
Helyszín: Kika Áruház (1135 Budapest, Lehel u. 51.)

 Mikulás-kalandtúra a Budakeszi Vadasparkban

Tavaly sietve távozott a Mikulás, és a bőröndjéből a ruhái szétszóródtak az erdőben. A krampusz a ruhadarabok megtalálását megnehezíti azzal, hogy el is dugta őket a rejtelmes erdőben. A séta során folyamatosan tévútra akarja vezetni a gyerekeket, akik mindent megtesznek azért, hogy a Mikulás ruhatára ismét teljes legyen. Különböző tréfás feladatok közös, csapatokban történő megoldása segít a ruhadarabok megtalálásában.

A hangulatos kalandok a téli erdő ösvényén és a vidám játékok egyedi élménnyé teszik idén is a Mikulással való találkozást a Budakeszi Vadasparkban. A fűtött szobában a Mikulás apró ajándékkal kedveskedik a résztvevőknek.

A program minimum 10 gyerek részvételével, előre egyeztetett időpontokban indul!

Információ: www.bagolyvar-birodalom.hu »

 Kézműves-, karácsonyi hétvégék

Mikulás-programokTanulj a legjobb hagyományőrző kézművesmesterektől, és készíts saját kezűleg karácsonyi ajándékokat! E hétvégi napokon foglalkozásokkal, bemutatókkal, vásárral és még számos játékos programmal várjuk a karácsonyra készülődő családokat.

Ízelítő a programból: mézeskalácssütés, karácsonyi ajándékok készítése gyékényből, csuhéból, vesszőből, karácsonyi díszek készítése természetes anyagok felhasználásával, gyertyamártás, képeslapkészítés, gyermekjátszósarok, kézművesvásár, tárlatvezetések a múzeum állandó kiállításain, játékos tudáspróbák.

Időpontok: 2009. december 5–6., 12–13., 19–20.
A program nyitva tartása: 10–17 óráig
Belépőjegyárak:
felnőtt 600 Ft, gyermek 300 Ft (ezekkel a múzeum összes kiállítása megtekinthető)
Bővebben:
www.mezogazdasagimuzeum.hu »

 Mikulás-kocogás

2000-ben bostoni fiatalok szervezték az első figyelemfelkeltő futást „Télapók fürdőruhában” címmel. Azóta minden évben, amikor a hőmérséklet fagypont alá süllyed, a város utcáit ellepi egy csoport daloló, ugráló, tornázgató és legfőképpen vidám Télapó, sapkában és fürdőruhában. Ekkor nem jelent akadályt a hideg, a hó, a sár, hiszen a futás célja mellett mindezek jelentéktelenné válnak.

December 6-án ismét Mikulás-kocogásra invitálják a vállalkozó kedvűeket.
Budapesten idén már hatodik alkalommal kerül megrendezésre az esemény, s a szervezők reményei szerint most is sokan döntenek úgy, hogy ezzel a nemes cselekedettel hozzájárulnak a kezdeményezés sikeréhez. Legyél te is egyike a Télapóknak, és érezd meg a kihívás és a nagylelkű cselekedet által beléd költöző melegséget! Kocogjunk együtt a karácsonyi önzetlenség jegyében!

Az idei évben is a Jégteraszról startol a mezőny, kettőkor. A Nyugati téri aluljáró érintésével az Oktogonig jutnak el a Mikulások, majd onnan visszafutnak a Jégteraszra. Időnként megállnak, néhány fekvőtámaszt nyomnak, és szaloncukrot osztogatnak, miközben karácsonyi dalokkal csalnak mosolyt a járókelők arcára. A felnőttek 3000 Ft-os és a gyerekek 2000 Ft-os nevezési díját a szervezők idén a Cisztás Fibrózis Alapítvány javára ajánlják fel. A futásra regisztrálni a Jégterasz hivatalos honlapján (www.jegterasz.hu), illetve a www.mikulaskocogas.hu oldalon lehet.

Gyülekező: 12.00 órától

Ami lehet a résztvevőkön:
• Mikulás-sapka (mindenki hozzon magával!)
• Szakáll (saját, illetve fehér, hozott)
• Sál, kesztyű
• Zokni és futócipő
• Fürdőruha
Amit minden résztvevő kap:
• Baráti szavak előtte, elismerő tekintetek közben
• Forró tea rögtön a célban
• Pár falat rágcsálnivaló az öltözőben

A Jégteraszról bővebben »

Mikulas.lap.hu »

Gyerekprogram.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top