Mézeskalács

Köretek





Hagymás tört krumpli


A héjában megfőtt krumplit még melegen meghámozzuk és áttörjük. (Fontos, hogy melegen tegyük ezt, mert akkor nem lesz darabos.) Libazsíron hagymát pirítunk le, majd hozzáöntjük a krumplimasszát. Pirospaprikát adunk hozzá, sózzuk, borsozzuk, és így megpirítjuk. Ha kész, megformázzuk, így adjuk liba- vagy kacsasült mellé, disznótoroshoz.


Párolt káposzta


Fehér vagy vöröskáposztát vágunk fel, nem kell feltétlenül laskára, elég akár negyedekbe is. Besózzuk, majd állni hagyjuk a sóval egy negyed óráig. Ezután jól kinyomkodjuk, és forró zsírba dobjuk. Adunk hozzá ízlés szerint ecetet meg egy-két kockacukrot, és puhára pároljuk. Tehetünk hozzá pár szem köménymagot is. Sültekhez – a hagymás tört krumpli mellé is – nagyon illik.






Burgonyalángos (tócsni)


Hozzávalók:



  • 1 kg krumpli,
  • 1 tojás,
  • só, őrölt bors,
  • petrezselyemzöld,
  • liszt,
  • zsiradék.

Elkészítés:


A krumplit nyersen finomra reszeljük, hozzáadjuk a tojást, a sót, a borsot, az összevágott petrezselyemzöldjét. Annyi liszttel keverjük el, amennyit felvesz, amennyitől jól formázhatóvá válik. Vaslapon vagy serpenyőben, kevés zsiradékban sütjük.
Sültekhez is adható, de önállóan – esetleg kis ketchuppel – kiváló vacsora lehet belőle.






Dödölle


A héjában főtt krumplit melegen meghámozzuk és áttörjük, azután hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, 1 tojást adunk hozzá, sót és kevés borsot is, majd annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy a massza elváljon az edény falától. Libazsírba mártott kanállal szaggatjuk a kizsírozott tepsibe, és megszórjuk libazsírban pirított vöröshagymával. Így akár rétegezhetjük is, majd középmeleg sütőben 20 percig sütjük.
Meglocsolhatjuk a végén tejföllel is. Leginkább pörköltekhez kínáljuk.











Már kapható a Nők Lapja Konyha téli száma!







A tartalomból:


Ünnepi szárnyalás: Márton-napi lúdtól a karácsonyi kacsáig
Adventi sütik Lajos Maritól
Töltött tekercsek: húsos, piskótás, tojásos
8 hagyma hagymával


Mellékletben: Ajándékötletek Stahl Judit legújabb könyvéből!


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top