nlc.hu
Mézeskalács
3 süti pillekönnyű piskótával

Pillekönnyű, tökéletes piskóta: 3 kihagyhatatlan sütit hoztunk

A piskótától nem kell félni, csak ismerni kell a trükkjeit, hogy csodálatos süteményeket készítsünk belőle.

A piskóta mumusnak tűnik egész addig, míg meg nem tanuljuk a trükkjeit, és be nem tartjuk a pontos utasításokat hozzá. Ha hallgatunk a szakemberekre, akkor sikerülni fog megsütni azt a pillekönnyű piskótát, amire szükség van a következő három recepthez is.

Piskóta alaprecept

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 csapott evőkanál cukor
  • 6 púpos evőkanál liszt
  • egy csipet só

Elkészítése:

A tojásokat különválasztjuk. A fehérjét verni kezdjük, közben fokozatosan hozzáadunk két evőkanál cukrot és a csipetnyi sót, és kemény habbá verjük. Egy másik edényben fehéredésig keverjük a sárgáját, közben adagoljuk hozzá a négy evőkanál cukrot. Összeforgatjuk a sárgáját a fehérjével, majd beleszórjuk a lisztet, és óvatosan elkeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 180 fokon sütjük 25-30 percig.

A tökéletes piskóta titka

1. A tojások sárgájához adjuk az összes cukormennyiség kétharmadát, a fehérjéhez pedig az egyharmadát. Adunk időt a sárgájának, hogy kifehéredjen a cukorral habosítás közben. A fehérje pedig ne legyen kőkemény, mert nem lesz elég levegős a piskótánk.

2. A sütőformát, benne a tésztával ne ütögessük a konyhapulthoz, mert akkor csak kipukkasztjuk a légbuborékokat, amit kemény munkával a tojásfelverésben a piskótába tettünk. Ha könnyű piskótát akarunk, nem ütögetjük a tésztát.

3. Ne a tortaformában, hanem sütőrácson hűtsük ki a piskótát és teljesen várjuk meg, míg kihűl, mielőtt felszeletelnénk.

Zebrasüti, a megunhatatlan

Hozzávalók:

  • 95 gramm liszt
  • 1 evőkanál kukoricaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • ¼ teáskanál só
  • 2 evőkanál olvasztott vaj
  • 3 evőkanál meleg tej
  • 1 teáskanál vaníliaaroma
  • 5 db tojás
  • 150 gramm cukor
  • 1 evőkanál kakaópor
Készíts tökéletes piskótát

A zebrasüti gyönyörű és finom! (Kép: Youtube/Tasty)

Elkészítése:

Egy tálban összekeverjük a kukoricalisztet, lisztet, sütőport és sót. Egy másik tálban alaposan elvegyítjük a vajat a tejjel és vaníliaaromával, majd félretesszük. Fogunk három tojást, szétválasztjuk a fehérjéket a sárgáktól két tálban, majd a sárgájákhoz adunk még két egész tojást. Ez utóbbihoz adunk hat evőkanál cukrot, habverővel fehéredésig verjük. A fehérjéket is felverjük, közben adagoljuk hozzá a másik hat evőkanál cukrot, majd összeforgatjuk a sárgájával és a lisztes keverékkel. 180 fokra előmelegítjük a sütőt. A tésztánk felét egy másik tálba átöntjük és hozzákeverjük a kakaóport.

Jöhet a zebrasüti összeállítása: egy tortaformába teszünk egy gombócnyi kakaós masszát, majd rá jöhet egy vaníliás massza, és így pakolunk egymásra hat-nyolc réteget. Egy evőpálcika segítségével húzunk a tésztába egy póhálóformát, azaz nyolc vonalat, így toljuk be a sütőbe 30 percre. Egy spatula segítségével elválasztjuk a kész tortánk szélét a sütőformától, majd megvárjuk, hogy teljesen kihűljön, mielőtt felszeletelnénk. A legfinomabb, ha eperlekvárral és tejszínhabbal tálaljuk.

Tipp a piskótához

Az edény, amiben a habot felverjük, egyáltalán ne legyen zsíros!

Tiramisu piskótatekercs

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • 6 evőkanál liszt
  • egy csipet só
  • 60 g kakaópor
  • 240 ml tejszín
  • 1 evőkanál kávépor
  • 450 gramm mascarpone
  • 100 gramm cukor
  • 1 evőkanál vaníliakivonat
  • 5 db babapiskóta
  • 120 ml hideg presszókávé
  • 85 gramm csokireszelék
Készítsd piskótatekercset!

Garantált siker lesz a tiramisu piskótekercsben (Kép: Youtube/Tasty)

Elkészítés:

A hat tojásból, cukorból, lisztből és csipet sóból piskótát keverünk, sütőpapírral kibélelt tepsiben téglalap alakúra sütjük 10 perc alatt. A kakaóport átszitáljuk egy tiszta konyharuhára, erre ráborítjuk a kész piskótalapot, feltekerjük a konyharuhával együtt és egy órára a hűtőbe tesszük. Amíg pihen a piskóta, a tejszínt felverjük a kávéporral, hozzáadjuk a mascarponét, cukrot és vaníliát, majd az egészet krémesre keverjük a habverővel. Miután kész, elővesszük a piskótát, kitekerjük és megkenjük a krémmel a lapot úgy, hogy pár centit kihagyunk a tetején. Félreteszünk egy kevés krémet a dekoráláshoz is. A babapiskótákat ráhelyezzük sorban a piskótára úgy, hogy öt centit meghagyunk az aljától üresen. Megkenjük kávéval a babapiskótákat, majd feltekerjük az egészet krémestül, babapiskótástul, és betesszük még egy órára a hűtőbe. Tálalás előtt dekorálhatjuk a maradék krémmel, megszórhatjuk csokireszelékkel.

Tipp a piskótához

A fehérje és sárgája összeforgatásához már nem szabad elektromos habverőt használni, ahelyett inkább fakanállal vagy spatulával dolgozzunk tovább.

Viktória királyné kedvenc epres piskótája

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 6 tojás
  • 200 gramm kristálycukor
  • 5 ml finomra reszelt citromhéj
  • 15 ml citromlé
  • 150 gramm liszt
  • csipet só
  • 30 gramm vaj olvasztva
  • 1 teáskanál vaníliaaroma

A töltelékhez:

  • 375 ml habtejszín
  • 125 gramm mascarpone
  • 70 gramm cukor
  • ½ teáskanál citromhéj
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 teáskanál vaníliaaroma
  • 1 kg friss eper meghámozva és felszeletelve
  • 80 ml jó minőségű eperdzsem
A tökéletes piskóta

Az epres piskótával nem lehet hibázni (Kép: Unsplash)

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 160 fokra. A tojást a cukorral addig verjük habverővel, amíg fehér nem lesz és háromszoros méretűre nem dagad, ezután adjuk hozzá a citromhéjat és citromlevet. A sót és a lisztet összeszitáljuk, így keverjük a felvert tojáshoz. A tésztába tesszük az olvasztott vajat és vaníliát is, majd tortaformába öntve 40 percig sütjük. A piskótánkat a formában hagyjuk kihűlni, addig kikeverjük a tölteléket.

A tejszínt, mascarponét, cukrot, citromhéjat, citromlevet és vaníliát összeöntjük és keményre verjük a habverővel. Így egyben lehet verni mindent, egészen addig, míg a tökéletes krémállagot el nem éri. A tortát vágjuk félbe, és a töltelék felét kenjük rá az alsó felére, erre lapátoljuk rá az eperdzsemben elkevert darabolt eper felét. Rátesszük a tortalap másik felét, rákenjük a maradék krémet úgy, hogy az oldalára is jusson, és a tetejére halmozzuk a maradék eperdzsemes epret. Még meghintjük porcukorral a teljes cukorsokk kedvéért, és tálalásig legalább egy órát a hűtőben pihentetjük.

Tipp a piskótához

Nem szabad a sütő ajtaját nyitogatni, mert összeeshet a tészta.

Forrás: 1; 2; 3

Mutatunk sósat is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top