nlc.hu
Advent nyereményjáték
Több Mint Masszőr – A pofonoktól a gyógyító érintésig

Több Mint Masszőr – A pofonoktól a gyógyító érintésig

Bevallom, meglepődtem, mikor először beléptem a 13. kerületi, 5 csillagos dizájnhotelek enteriőrjét idéző masszázsszalonba.

Adventi játékunkon 10 000 Ft értékű VIP ajándékutalványt nyerhetsz a Több mint masszőr masszázsszalonba, amit 1 éven belül bármikor beválthatsz!

Azt mondják, a zord külső érző lelket takar, ez maximálisan érvényes a hatalmas, rideg épületek között apró ékszerdobozként megbúvó boutique-spa-ra, és a két méteres, kisportolt, ám végtelenül kedves, nyugodt kisugárzású masszázsterapeutára is.

Mihalik György masszőr-karrierje az óvodában kezdődött, amikor az unalmas délutáni alvást az óvónéni vállának masszírozásával váltotta ki.

A középiskola alatt a gyorsétteremben keresett pénzét masszázstanfolyamba fektette, így már 2007-től kitűnő eredménnyel végzett okleveles gyógymasszőrként segített másokon.

Ugyan György ezután tett egy kis kitérőt a profi küzdősport világába,és “mellesleg” titokban egy elit fegyveres alakulatnál is dolgozik, a masszázs, a gyógyítás mind a mai napig megmaradt hivatásaként.

View this post on Instagram

Ne félj! Azóta SOKKAL gyengédebb lettem.

www.tobbmintmasszor.com #többmintmasszőr #masszázs #masszőr #throwback #thaibox #sport #sportoló #verseny #sportmasszázs #sportmasszőr #sportsérülések #kinesiotapasz #kinesiotape #gyógymasszázs #instahun #magyarig #iközösség

A post shared by Több Mint Masszőr (@tobbmintmasszor) on

Meglepve tapasztaltam, hogy – hasonlóan a luxuséttermek étlapjához – csak néhány tételből áll a szolgáltatások listája, nincs számtalan különböző masszázsvariáció. György elmondása szerint ez annak köszönhető, hogy a több, mint 10 év alatt tanult számos masszázsfajtából megalkotta a saját módszerét, amit aztán az adott vendég testi-, lelki állapotának megfelelően finomhangol a maximálisan személyre szabott masszázsélmény elérése érdekében.

A Több, mint masszőr név oka sokak oldalát furdalja. Valami huncutságot sejtenek/remélnek a háttérben, pedig a Több mint masszőr titka a sok apró figyelmességben rejlik, amelyek összessége adja azt a luxusélményt, amiért egész Budapestről, vidékről és külföldről is visszajárnak a vendégek.

Györgynél alapvető, hogy a kezelés alatt a vendég van a középpontban. Nincs rádióból harsogó popzene, nincs a szomszédban zúgó hajszárító, vagy telefonos időpontkeresgélés, egymásba érő vendégek. Van helyette magas szintű szakértelem, elsőosztályú, mégis otthonos környezet, makulátlan tisztaság, osztatlan figyelem és nyugalom, és pihenés, köszönhetően a modern, kizárólag online bejelentkezésnek is.

Amellett, hogy György biztosítja a vendégei fizikai jóllétét, még “távgyógyít” is. No nem valamiféle kuruzslásra kell gondolni; népszerű instagram oldalán pozitív üzeneteket oszt meg és az érdeklődők betekinthetnek a mindennapjaiba is, amelyet a sokak által már személyesen ismert, imádnivaló asszisztensével, Törpivel, a mentett kiskutyával oszt meg.

View this post on Instagram

Szeretnék

olyan jó
ember
lenni, mint amilyennek a kutyám
lát
engem. . Bejelentkezés Online
: .
www.tobbmintmasszor.com
. #tobbmintmasszor #tobbmintmasszor #masszőr #masszor #masszázs #masszázsbudapest #masszazs #sportmasszor #sportmasszazs #sportmasszőr #sportmasszázs #masszázsterápia #masszazsterapia #mik #magyarinsta #magyarig #ikozosseg #instahun #iközösség #instahungary #gyogymasszor #gyógymasszőr #gyogymasszazs #gyógymasszázs #kutyavalvagyok #tengerpart

A post shared by Több Mint Masszőr (@tobbmintmasszor) on

György visszatérő vendégeinek többségét olyan sikeres, erős nők jelentik, akik között egyaránt akadnak sportolók, üzletasszonyok és anyák, akik a hétköznapok taposómalmából kiszakadva egy kis „én-idővel” szeretnék feltölteni energiakészleteiket, olyasvalaki társaságában, aki a testi felfrissülés mellett az érzelmi és mentális tényezőket is figyelembe veszi a kezelés során, vagyis, aki a legnemesebb értelemben TÖBB mint masszőr.

View this post on Instagram

Egy fárasztó nap és egy pörgős hétvége után hazafelé tartva nincs jobb, mint egy igazi férfias

ital: egy jó nagy bögre tejszínhabos kakaó.
. Bejelentkezés Online
: .
www.tobbmintmasszor.com
. #tobbmintmasszor #többmintmasszőr #masszőr #masszor #masszázs #masszazs #sportmasszor #sportmasszazs #sportmasszőr #sportmasszázs #masszázsterápia #masszazsterapia #mik #magyarinsta #magyarig #ikozosseg #huninsta #instahun #instahungary #gyogymasszor #gyógymasszőr #mutimitiszol #mutimiteszel #kakaó #kakao #kemenyvagyok

A post shared by Több Mint Masszőr (@tobbmintmasszor) on

Szponzorált tartalom
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top