December 1. hétfő
A gyerekeim teljesen rákattantak a telefonálásra. Nem tudom mit csináljak velük. A múltkor is mi történt. Hétvégén anyám elutazott egy szakmai konferenciára. Az egyik szünetben úgy döntött, hazatelefonál. “R” beszélgetést kért. A hároméves Gergő vette fel a telefont, és egy idegen hangot hallott:
– Kemény Dorottya óhajt beszélni önökkel. Vállalják a költségeket? Gergő rémülten tette le a kagylót, és kétségbeesetten kiabálva rohant kifelé:
– Mami! Náluk van a Nagyi! És pénzt akarnak!
December 2. kedd
A fenti eset hatására eldöntöttem, hogy legalább az adventi időszakban szüneteltetjük a tévézést. Férjem támogatja az ötletet. Este leszedtük a porosodó társasjátékokat a szekrény tetejéről és elkezdtünk játszani a gyerekekkel. A játék nagyon jól sikerült, de mi hamar elálmosodtunk
December 3. szerda
 |
Jucót ismét rajtakaptam, hogy vetélkedős műsorokba telefonál be. Ebbe a játékába bevonta Gergőt is, aki persze örömmel csatlakozott hozzá. Visítva bolondoztak a Lődd szét! című matinéműsor moderátorával, akiből komplett idiótát csináltak. A műsorvezető kérdésére, hogy vajon ott vannak-e a szüleitek, azt válaszolták, hogy a szüleink meghaltak egy autóbalesetben… Rájöttem, hogy a gyerekeink pont olyan lököttek, mint mi vagyunk.
Valamelyik nap a telefonnál találtam rá Gergőre, s amint meglátott, gyorsan letette a kagylót.
– Mit csináltál? – kérdeztem tőle. Azt mondta, hogy Kati nagynénjét hívta fel.
– Hogy hívhattad Kati nénit? – kérdeztem. Hiszen nem is tudod a számát.
– De igen, tudom. És fel is hívtam – felelte. Hosszan győzködtem, hogy nem hívhatta fel, mivel nem tudja a számát, de ő csak erősködött, hogy igenis beszélt vele.
– Jól van – mondtam végül -, ha tényleg beszéltél vele, hadd halljam, mit mondott. Erre a fiam így felelt:
– Azt mondta, hogy rossz számot hívtam.
December 4. csütörtök
Jucó kicsit megbetegedett, piros a torka és hőemelkedése van. Itthon maradtam vele. Délelőtt egyszerű kis képeket, lenyomatokat festettünk, amelyeket karácsonyi képeslapként fogunk elküldeni a rokonoknak. Délben mézeskalácsot sütöttünk. Jucó nagy élvezettel vett részt a sütésben, különösen a gyümölcskenyér tésztáját dagasztotta nagy vehemenciával. Főzőcskézés közben felmerültek bizonyos kényes kérdések a Karácsony és Mikulás témakörben. Jucó elmondta, hogy az óvodában némely gyerek szerint nincs Jézuska, így nem is ő hozza a karácsonyfát. Jucó nagyon okos kislány, pontosan tudja, hogy mit gondolunk erről a kérdésről, ugyanakkor most először találkozott olyan véleménnyel, amely ellentétes a szüleiével. Azt hiszem, nagyvonalúan szemet huny óvódás társai kijelentései felett, ugyanakkor éreztette velem, hogy ő addig megingathatatlan, ameddig mi is azok vagyunk.
Férjem szerint akkor követnénk el hibát, ha megijednénk és töredelmesen bevallanánk Jucónak, hogy az óvodástársának igaza van, a dolog tényleg nem úgy van, hanem máshogy. Ezzel bizony nagyon keserű csalódást okoznánk neki, aki arra vágyik, hogy a csoda igaz legyen és örök, és a felnőttekkel, velünk együtt átélhető legyen. A gyerekeknek nem jó érzés azt gondolni, hogy valaki becsaphatja őket azok közül, akikre felnéz, és nagyon szeret.
December 5. péntek
Gergő kifejtette, hogy az óvodában mostanában nem játszik vele az Ágika.
– Mással játszik? kérdeztem.
– Igen.
– És veled ki szokott játszani?
Kópés vigyorral a képén:
– Ó, én csak úgy a folyosón kóválygok és keresem a bajt.
December 6. szombat
Gergő új kedvenc szót talált magának: modern. Mindenre ezt mondja, ha kell, ha nem. Például ma reggel, amikor megjött a Mikulás, Gergő nem volt megelégedve az ajándékokkal, a pisztáciával, mogyoróval és az almákkal. Azt mondta: Ez most valami modern Mikulás? A történet előzménye az, hogy Gergő egy reggel megkérdezte tőlem, hogy mi az, hogy modern? Valami, ami nagyon új mondtam neki. Nem sokkal később Jucó bárányhimlős lett. Gergő egy reggel szemügyre vette:
– Anya, Jucónak van egy modern kiütés az állán!
