Tuti Tippek

Karácsonyi programok

Az utolsó percekig nyakig ültünk a munkában? Vagy esetleg a vizsgatételek felett görnyedtünk? Itt az ideje, hogy lazítsunk!





Barátokkal, barátnőkkel

Ha eddig nem tudtunk időt szakítani az ajándékvásárlásra, még mindent pótolhatunk. Mindenképpen látogassunk el a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárra (nyitva dec. 24-ig, naponta 10-19 óráig). Válogassunk bátran a szebbnél-szebb kézműves portékák közül – akár ajándéknak, akár dekorációnak -, nézelődés közben rágcsálhatunk mézeskalácsot, vagy megkóstolhatjuk a finom, fűszeres forralt bort. Újdonságnak számít a szintén itt látható karácsonyfa-kiállítás, amely az EU tagországok karácsonyfa díszítési hagyományait mutatja be. Lesz még játszóház gyerekeknek, harangjáték, kemencében sütött kenyérlángos és kürtőskalács is.








Szeged- Dóm tér
A karácsonyi nézelődést akár kisebb utazással is összeköthetjük. Egerben például december 23-ig tart a Régiós Karácsonyi Vásár. Kézművesek, látványsütöde, betlehemezés itt is lesz, hétvégén pedig színes magyar gyermekfilmeket vetítenek a Dobó téren. Ha inkább 27-én ruccannánk le, Szent János napi borszentelésen vehetünk részt.


Hasonló kikapcsolódást kínál a pécsi adventi vásár is a Szent István téren (dec. 22-ig) Hallgathatunk komoly – vagy népzenét, és ha már ott vagyunk, érdemes meglátogatni a Bazilikát vagy a híres Korsós sírkamrát is, az advent idején ugyanis ezeken a helyeken ingyenes idegenvezetést tartanak.
A szegedi Dóm téren dec. 23-án 17.00-kor lesz ünnepélyes gyertyagyújtás.


Ha lejártuk a lábunkat és végre kipipálhatjuk az ajándékvásárlást, irány egy jó koncert, vagy hangverseny – a kínálat óriási – csak győzzünk válogatni.








Mandel Quartet
Dec. 21-én 20.00-kor
a Kalyi Jag ad jubileumi koncertet a Budapesti Kongresszusi Központban.


Ha inkább régi magyar zenét hallgatnánk, a Millenárisra ugorjunk le – itt a Mandel Quartet karácsonyi hangversenyét élvezhetjük (Fogadó, dec. 22. 19.00., jegyár:1.200 Ft).


Az orgonamuzsika kedvelői semmi pénzért ne hagyják ki Deák László és Kecskés Mónika estjét a Pesti Ferences Templomban (V. ker. Ferenciek tere 9.) 24- én 23.00-kor.


Lesz Hobo Karácsony is a Petőfi Csarnokban – 25-én 19.00-kor -, de ha lemaradunk róla, még mindig benézhetünk a Marczibányi téri Művelődési Házba, ahol akusztikus Karácsonyi Kaláka koncert lesz, ezúttal felnőtteknek, a világirodalom megzenésített verseiből (dec. 25. 19.00.)








Csík zenekar
27-én este 7-kor
magyarországi és erdélyi magyar népdalokat hallgathatunk a Csík Zenekar előadásában a Millenáris Teátrumban. A meghívott vendégek között szerepel többek közt Dresch Mihály, Ökrös Csaba és a Pécsi Táncszínház is.

A táncművészet kedvelői sem maradnak program nélkül – 28-án este 8-kor Ladjánszki Márta szólóestjét élvezhetjük a Trafóban T-estem címmel, ugyanitt 29-én Korai Öröm ill. Titus és a Carbonfools koncert – kizárólag a pszichedelikus zene kedvelőinek.



Gyerekkel






Szívvel, ésszel, kézzel

Ha gyorsan összekapjuk magunkat, még odaérhetünk a Műcsarnokba, ahol 21-én 10-12 óráig kreatív foglalkozást tartanak gyerekeknek – ezúttal a hópehely plasztika lesz a téma.


A Millenáris Parkot két okból is érdemes megcéloznunk. A Fogadóban december 28-ig „Szívvel, ésszel, kézzel” címmel interaktív játékkiállításra cipelhetjük el csemetéinket, a B. kiállítócsarnokban pedig az ingyenes „Meseváros” programjain vehetünk részt. Lesz mozisarok, csillagvizsgáló, kacatvásár, maszk – és jelmezkészítés, csokigyár és jégszobrász is.







Diótörő

Ha tavaly nem láttuk a Diótörőt, a Budapest Bábszínházban még pótolhatunk. (előadások: dec. 24. 14.00 ill. dec. 30. 10.00.).

És legyünk minél többet a szabad levegőn – a Városligeti Műjégpálya és Állatkert a téli szünetben is üzemel.






Pasival






Fogjuk kézen kedvesünket, és vegyük célba a Szépművészeti Múzeumot – a „Monet és barátai” c. kiállítás nem mindennapi élményt kínál. Monet festményein kívül az impresszionisták színe-java ad ízelítőt munkásságából. Ha kigyönyörködtük magunkat, pattanjunk fel a HÉV-re, és le se szálljunk Szentendréig. Sétáljunk egy nagyot a Duna-parton, és ha átfagytunk a nagy hidegben, szürcsöljünk el egy forrócsokit a Szamos Marcipán Múzeum Cukrászdájában – ahol a kulináris élvezetek mellett Jung Zseni fotókiállítását is megcsodálhatjuk.

További információ:

www. millenaris.hu
www. trafo.hu
www. pecsa.hu
www. pecs.hu
www. zoobudapest.com
www. museum.hu
www. budapest-babszinhaz.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top