Szeleburdi család – 4. rész

december 15., hétfő

A munkahelyemen is elővették végre a műanyagkarácsonyfát, ráakasztották az égőket: újabb intő jel a karácsony közeledtére. A huza-vona, hogy hol és hogyan, melyik nap kinél ünnepeljünk, továbbra is tart. Mindig, mindig karácsony előtt vannak a legnagyobb veszekedések! Férjem, aki rendkívül nehezen viseli a feszültségeket, tegnap este elment “sétálni”. Igen későn, s még kimondani is szörnyű: alkoholszagú lehelettel tért haza! Egy ismerős szituáció a karácsonyi előtti napokból. Jucó és Gergő szerencsére már aludtak. Munka után körülnéztem a karácsonyfapiacon, s egyre valószínűbb, hogy ezúttal nemcsak a fenyőfa színe, hanem mi is “zöldek” leszünk: nem vásárolunk, hanem bérelünk egy karácsonyfát, ami a környezetvédelmi szempontokon túl azzal a számomra nem mellékes előnnyel is rendelkezik, hogy nem hullajtja majd a levelét, hiszen gyökeres. Férjemet megbíztam, hogy válassza ki Gergő ajándékát, ami most már majdnem bizonyosan egy számítógép lesz.


december 16., kedd

Nagymama szegény, látszik mennyi ideje van, tegnap este kétszer is telefonált, hogy döntsük el, hol fogunk ünnepelni. Fokozódó feszültségek. Végül felajánlottam, hogy kivételesen ők jöjjenek hozzánk, bár nagypapa

halászléigényeit nem biztos, hogy én ki tudom elégíteni. Férjem bejött a munkahelyemre, s elém tárta a Gergő számítógépének árára vonatkozó tényeket. Ájuldoztam, hisz természetesen kisebb vagyonról van szó. Zúgott a fejem a sok adattól, videokártya… dvd-író… portok. Jaj! Lemondóan ráruháztam a választást, az árhatár megállapításával. Jucókával vagyok csak bajban, hisz a vállát vonogatja puhatolózó kérdéseimre. Nincs mese: holnap el kell kezdeni a bevásárlást.


december 17., szerda

Sorban állás, aztán megint sorban állás, és sorok, sorok mindenütt. Emberszázmilliók minden üzletben. Elszántan küzdöttem, és sikerült beszerezni két ajándékot. Nagypapa csontgombos kardigánt kap, férjem pedig egy szép és vaskos albumot “Belsőépítészet” címmel. Legalább álmodozhat az új lakásbelsőnkről. És persze az elmaradhatatlan bora: a Villányi, az egyik legjobb pincéből. Hét órakor visszaborzadva a tömött villamosoktól, rászántam magam arra, amire egy évben csak kétszer: taxival mentem haza. Gergő a vacsoránál angyali szelídséggel vetette fel: “Ha esetleg számítógépet kapok ajándékba, akkor…” – itt következtek az alkatrész, vagy tudomisén milyen nevek. Apja tágra nyílt szemekkel figyelt. Engem bezzeg nem faggatnak: “és te anyu mit szeretnél, karácsonyra?” Bár lehet, hogy nem is tudnék válaszolni. Holnap szülői értekezlet Jucóka iskolájában, ezúttal én megyek. 






december 18., csütörtök

Az értekezlet előtt megvettem a halat a piacon. Fél órát álltam sorban. Nem éppen ellazult állapotban estem be az iskolába. Szerencsére nem volt különösebb probléma Jucóval. A matematikatanár kekeckedett kicsit, bár lehet, hogy ő így udvarol. Ha hármas lesz a gyerek félévi osztályzata, hát legyen hármas. Aztán otthon következett a halak rendbetétele, végül a pikkelyek levakarása a csempéről. A szomszéd felajánlott két színházjegyet holnapra. Kis tétovázás után elfogadtam. Van már egy éve is, hogy utoljára színházban voltunk. Kis kikapcsolódás a nagybevásárlás, a végső káosz előtt. 


december 19., péntek

Oh, a régi szép idők! Milyen sokat jártunk régen színházba! Az előadás pompás volt, bár délután még kicsit szorongtam amiatt, hogy ma semmit sem fogok vásárolni. Jucó és Gergő jól viselkedtek a távollétünk alatt, legalábbis úgy tűnt, amikor hazaértünk. Férjem hazafele végre puhatolózott, hogy milyen ajándéknak örülnék a legjobban. Némi tétovázás után egy újság-előfizetést, esetleg egy közösen kiválasztandó ruha mellett döntöttem. Holnap újbóli kísérlet a végső bevásárlásra. Gergő ajándéka szerencsére már megvan. Jucónak és a nagymamának kell még találni valamit. 






december 20., szombat

Bizakodva nekivágtunk a vásárlásnak, s négy teljes órát töltöttünk el a bevásárlóközpontban. De győzelem: az ajándékok legalábbis összegyűltek. Nagymama papucsot kap és egy kávéfőzőt. Jucó pedig, Gergő számítógépének használati engedélye mellett könyveket, egy télikabátot, amelyet már korábban kiválasztott és természetesen rengeteg csokoládét. Délután felugrottunk Nagyiékhoz, tisztáztuk az ünnepi részleteket. Utána elhoztuk a bérelt karácsonyfát. Férjem viccesen megjegyezte a gyerekeknek, hogy megkönnyítjük a Jézuska dolgát, s elhelyezünk egy karácsonyfát az erkélyen. Gergő kimenőt kért, s még mindig nem ért haza. Hajaj.


december 21., vasárnap

Fiacskánk hajnali egykor toppant be, aludni természetesen nem tudtam, s ráadásul még neki állt feljebb. Még mindig nem tudtam megszokni, hogy a gyerekek felnőnek, s csak legyintenek ránk. Emiatt kissé feszült volt a délelőtt, amit ebéd után kisebb szóváltás követett, természetesen ismét a rokonok miatt, hogy ki menjen kihez, hogy meghívjuk-e Karcsiékat, meg menjünk-e a vidéken lakó Lajosékhoz. Férjem természetesen nem akar senkihez menni, végül a vitát lezárva megint elment “sétálni”. Én pedig átugrottam Annához, hogy panaszkodjak. Este még sebtiben összeírtam, hogy mit kell még beszerezni a karácsonyi asztalra. Még két munkanap és kezdődhet az ünnep. Ámen.