Tuti Tippek

Arkangyal jóskártya

Bevallom, ezotéria-rajongó vagyok, de még én is fenntartásokkal fogadom az egyre-másra megjelenõ jóskártyákat. Ezek gyakran nem is igazán mondhatóak jó minõségûeknek, mélyenszántóaknak pedig aztán semmiképp.




Első meglepetésemre egy keménykötésű kis dobozt kaptam, nagyon szép borítóval. A második rácsodálkozás a kicsomagolás után ért: kis útmutató jár az igényesen kidolgozott kártyalapok mellé, így a kiadvány akár remek ajándék is lehet szeretteinknek. A dobozban található útmutató segítségével önmagunknak és másoknak is könnyedén jósolhatunk, egyszerűen nem lehet elrontani, szóval barátnős estékre akár remek szórakozás is lehet.

Az ismertető szerint: „az arkangyalok nagy erejű, bölcs és szeretetteljes lények, akik remekül képesek vezetni, sugalmazni és gyógyítani bennünket. Doreen Virtue 45 lapos kártyacsomagjából megismerkedhetünk az arkangyalokkal, üzeneteik révén megidézhetjük őket, és választ kaphatunk az életünket érintő fontos kérdéseinkre.”

Az arkangyalok valamennyi vallásos és szellemi hitrendszerben megjelennek, más-már vonásokkal. A kártyacsomag tizenöt arkangyalt tartalmaz a zsidó, a keresztény, az iszlám vallás ősi, szellemi hagyományából. Minden arkangyal három lapon jelenik meg egy-egy üzenettel, amely alapján egyrészt útmutatót kaphatunk a minket érintő nehézségek megoldásában, valamint közelebbről megismerhetjük a saját védőangyalunkat. (Ha kíváncsi vagy, melyikük vigyáz rád, Haziel Őrangyalunk létezik című könyvében erre is választ kaphatsz.)







A kártyacsomag az útmutató kis könyvvel együtt az Édesvíz Kiadó gondozásában jelent meg. Kapható a könyvesboltokban 4490 Ft-ért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top