Tuti Tippek

Bababarát karácsonyi menü

Ahogy közeledik a baba első, esetleg második, kicsit tudatosabban megélt karácsonya, úgy leszünk mi, szülők is egyre izgatottabbak. A díszek, ajándékok és egyéb apróságok beszerzése során talán csak az utolsó pillanatban merül fel a kérdés: mégis mi legyen a menü?

Bár karácsonykor hajlamosak vagyunk mindent eltúlozni, így az evészetet is, a babák táplálásánál ebben az időszakban sem lehet lazítani. Alaptanácsként érdemes megfogadni, hogy ekkor is csak a már bevezetett, ismert ízek jöhetnek szóba. Senkinek sem tesz jót, ha két napig, amíg elérhetetlen a gyerekorvos, azon kell töprengeni, vajon a frissen kóstolt étel vagy egy vírus okozza-e a szűnni nem akaró hasmenést.

A legegyszerűbb dolgunk talán a hozzátáplálás első két-három hónapjában van, hiszen ekkor még a kulináris izgalmak kimerülnek az alma, répa és krumpli alkotta háromszögben. Egy-egy sütőtök vagy meggypüré elkészítése pedig olyan egyszerű, hogy fél kézzel is elkészül, amíg a többi családtag finomságai rotyognak.

Kilenc-tíz hónapos kor környékén, amikor már szélesedik a bevethető ételek tárháza, némileg bonyolódik a helyzet. Ilyenkor már nem szükséges a külön főzőcskézés, inkább a fűszerezés, sűrítés előtt célszerű kivenni a baba adagját.

Egyéves kortól már szinte mindent adhatunk a babának, de a bogyós gyümölcsökkel, diófélékkel még ekkor is érdemes csínján bánni. Ekkor általában már azzal is tisztában van mindenki, vajon mit kedvel csemetéje, és melyik az az ételféleség, amelyre rá sem tud nézni.

Előétel

Ami a hagyományos karácsonyi menüt illeti, a legnagyobb gondot a nehéz, zsíros ételek, illetve a halszálka jelentheti. A halászlé paprikás szaftját lecserélhetjük egy egyszerűbb, zöldséges hallevesre. Sőt, a halak közül talán célszerűbb a puha húsú és nagyrészt szálkamentes tengeri halakat választani, mint a lazac és a tonhal. Persze itt nem a konzerv és pácolt változatokra gondolok, hanem a frissen vagy fagyasztott állapotban árusított szépséges halszeletekre.

Tippünk: Brokkolikrémleves lazackockákkal »

Főétel

A pulykasült, amely az utóbbi időben egyre inkább a karácsonyi lakomák egyik főszereplője, például kiválóan alkalmas a babák táplálására, különösen, ha kerül mellé némi sült gyümölcs is, amely üdítő alternatívája a befőtteknek, kompótoknak. Kevéssé ismert, de a natúr gesztenye például tökéletes babatáplálék, mert könnyen emészthető, és tápláló is.

Tippünk: Gesztenyével és májjal töltött pulykatekercs gyümölcságyon »

Desszert

Az elmaradhatatlan süteménydömping illata nélkül persze mit sem ér a karácsony, de egy babának semmi szüksége bejglire és tortákra. Ha mégis mindenáron sütni szeretnénk, bőven megteszi, ha az egyszerűen és gyorsan elkészülő kekszeket fűszerezzük fahéjjal, szegfűszeggel.

Tippünk: Karácsonyillatú keksz »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top