Tuti Tippek

Jolie-ék csak a gyerekek miatt ünnepelnek együtt

Elmúlt a szerelem Angelina Jolie és Brad Pitt között, a két híresség csupán a külvilág előtt mosolyog felhőtlenül, a színfalak mögött folyamatosan veszekednek. Legszívesebben a karácsonyt sem töltenék már együtt.

A képmutatás jegyében zajlik Angelina Jolie és Brad Pitt idei karácsonya. A két hollywoodi csillag között ugyanis olyannyira megromlott a viszony, hogy alig tudnak megmaradni egymás mellett. Pillanatok alatt egymás torkának esnek, ha pedig éppen nem marakodnak, akkor tudomást sem vesznek a másikról, házukat jeges hidegség járja át.

ADVENT - Joliék csak a gyerekek miatt ünnepelnek együtt

„Kiégett az az őrületes szerelem, amelyet annak idején éreztek a másik iránt. Talán túlságosan is szerették egymást. Ma már egyszerűen nem tudnak egy fedél alatt élni. Legszívesebben külön karácsonyoznának, de a gyerekeik miatt nem tehetik ezt. Pedig Brad gyakran mondogatja baráti társaságban, hogy mennyivel jobb lenne alkoholgőzös mámorban a hegyekben tölteni az ünnepeket, mint Angelinával folyamatosan veszekedni, és utálkozni” – mesélte az amerikai Globe magazinnak a pár közeli ismerőse.

Pitt mindenesetre megacélozta a szívét, pontosan tudja, hogy nem okozhat csalódást három örökbe fogadott és három közös gyereküknek, velük kell maradnia a szeretet ünnepén. Már el is kezdte a nagy karácsonyi bevásárlást: legnagyobb fiának, a kambodzsai Maddoxnak állítólag egy kismotort vett, a fiúcska ugyanis már most imádja a sebességet. A legnagyobb bajban Shiloh lányával van, a kis hölgy ugyanis roppant fiús természet, és csak veszélyes játékokat kért szüleitől, például egy késkészletet. Persze a késekért való rajongást volt kitől örökölnie. Édesanyja, Angelina Jolie ugyanis pár éve hatalmas port kavart vallomásával, miszerint szenvedélyesen rajong a késekért, és előszeretettel vagdossa saját magát – és partnereit is. Pitt késeket nem vesz ugyan, de mindenesetre mindent megtesz, hogy az ünnepek a lehetőségekhez képest szeretetben és elviselhető hangulatban teljenek.

ADVENT - Joliék csak a gyerekek miatt ünnepelnek együtt

„Brad nagyon jó és felelősségteljes apa. Imádja a gyerekeit, és bármire képes lenne értük. Folyamatosan győzködi Angelinát, hogy legalább pár napra kössenek békét” – tette hozzá az ismerős.
Mindez nagy változás a tavalyi karácsonyhoz képest, amikor Jolie-ék még a legnagyobb szeretetben várták a Jézuskát, és talán álmukban sem gondolták volna, hogy bizony eljön az idő, nem is nagyon sokára, amikor a szeretet helyét közöny és utálkozás veszi át…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése